A tárca ezért is döntött úgy, hogy 6 millió forinttal támogatja az idén a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által szervezett Vidék Kaland Programját, amely a mezőgazdasággal ismerteti meg közelről a vállalkozó szellemű városi fiatalokat.

A VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára emlékeztetett: az Agrya tavaly ezzel a programmal elnyerte az unió legjobb társfinanszírozású, a Közös Agrárpolitikával (KAP) fogalakozó kommunikációs programjának díját. Ezért a VM fontosnak tartotta, hogy a kommunikációs program - amelyet Európa szerte elismernek - folytatódhasson. Így nemcsak az idén, de várhatóan jövőre is támogatja a program megvalósítását a szaktárca.

Az EU költségvetésének 40 százaléka, mintegy 373 milliárd euró a közös agrárpolitikát finanszírozza. Ezért az unió nagy energiát fordít arra, hogy az uniós polgároknak szerte Európában bemutassa, mire is fordítják ezt az összeget. A Vidék Kaland Program pedig ezt mutatja be testközelből az érdeklődőknek - jegyezte meg az államtitkár.

Mikula Lajos, az Agrya ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vidék Kaland Program az idén átlépte az országhatárokat, 2013-ban zajlottak események a Felvidéken, valamint Székelyföldön is. Hozzátette: a minisztérium anyagi támogatásának jelentős hányadát fordították a határon túli programok segítésére.

Az MTI kérdésére az ügyvezető elnök elmondta: az elmúlt három alkalommal összesen 111 résztvevője volt a Vidék Kaland Programnak. Az idén 43-an vettek részt a programban, közülük 10-en a határon túlra mentek. Az Agryának évente mintegy 3 millió forintjába kerül a vidék kaland megszervezése. A programban részvevők kétharmada minden évben nő volt. A vidék kalandban résztvevők általában fiatal diplomások, vagy felsőoktatásban tanulók.

Fehér György, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy az általa vezetett intézmény tovább kívánja szélesíteni kínálatát látogatói számára. Ezért is működik együtt az Agryával. Ennek az együttműködésnek az egyik eredménye, hogy október 17-én lesz a Vidék Kaland Klub elő rendezvénye a múzeumban. Továbbá jövőre is megrendezik az idén sikeres rendezvényüket, A falu a városban programot, a tervek szerint már az Agryával közösen.

Illusztráció: Lakatos Gergely