Közleményükben ismertették, hogy az adott kárenyhítési évben – egyéb támogatási feltétel fennállása esetén – csak abban az esetben és azon területekre fizethető aszálykárok után kárenyhítő juttatás, ha adott területtel kapcsolatban az aszályhelyzetről a miniszter legkésőbb a tárgyév október 31-ig közleményt ad ki.

A megjelent közlemény értelmében Magyarországon a 2020. kárenyhítési évben az ország egész területén aszályhelyzet volt. Így – ha a termelőknek legkésőbb szeptember 30-ig bejelentett és igazolt aszálykáruk van, valamint egyéb jogosultsági feltétel is fennáll, akkor – az érintettek az ország teljes területén részesülhetnek kárenyhítő juttatásban.

A miniszter aszályközleménye a Földművelésügyi Értesítő LXX. évfolyamának 2020. október 22-i 10. számában jelent meg, amely a kormany.hu dokumentumtárában érhető el – tette hozzá az AM.