A kukorica és a napraforgó a szem-, illetve a magképződés fenológiai fázisában jár. A keleti tájakon, ahol az átlagosnál esősebb volt a nyár első fele, az állományok gyönyörűek, a növények megkapták a virágzásra és most a szem- és magképződésre is a csapadékot (júliusban és augusztusban is 100-100 mm lenne az ideális a kukorica számára), így igazán jó termésben lehet bízni.

A képet az árnyalja kissé, hogy egyes táblák mélyebben fekvő részein időszakos vízborítás károsította a növényeket. A sokáig szárazabb dunántúli területeken is sokat fejlődtek a növények, de a virágzáskor bekövetkezett csapadékhiány utólag már nem pótolható.Az aratás után a tarló elmunkálása, a talaj fölső rétegének fellazítása csökkenti a párolgást, a nedvesség így megőrződik a talajban.

Pénteken a sok napsütés mellett kevés fátyol- és gomolyfelhőre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a szélvédett részeken néhány fokkal hűvösebb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között valószínű.

Az előttünk álló 6-8 nap során nyugodt, meleg, nyári idő várható. A jövő héten elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, de az ország döntő részén egyáltalán nem várható csapadék. A talaj így sokat fog száradni, erős lesz a párolgás, az időszak végére helyenként már elérheti a kritikus szintet a talaj fölső 20 cm-es rétegének nedvességtartalma. A hőmérsékletben nagy változás nem várható, a péntek-szombati 30-34 fokos maximumok után a jövő hétre 2-3 fokot mérséklődik a felmelegedés. A napos, meleg időben alacsony lesz a levegő páratartalma. Az északi, északkeleti szél napközben gyakran megélénkül.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: Shutterstock