Meló helyett rekord

Dolgozni indult Szarvas Zoltán, aki végül élete legnagyobb magyarországi harcsáját, egy 240 centis példányt fogott, negyedik dobásra - írta meg a pecaverzum.hu. A Váchoz közeli DCM Horgásztó vezetősége kereste meg Szarvas Zoltánt azzal, hogy segédkezzen a tó medrének és halállományának feltérképezésében – mondta el a horgász a Fox Rage Facebook-oldalán. Mint elmesélte, nem is horgászatról volt szó, hanem egy műszeres felmérésről, melynek során egy térképet szerettek volna készíteni a mederről, így megjelölve a nagyobb akadókat és megbecsülve a halállományt. Kifejezett kérés volt, hogy segítsen az esetlegesen felbukkanó harcsák megtalálásában.

A nagyobb méretű bajuszkirályokból ugyanis igen kevés mutatkozott az évad során, de kisebb, 10 kiló alatti példányok azért akadtak horogra.

A felméréshez olyan időszakot kerestek, amikor a horgászok már nem járnak olyan gyakran a tóra, de az még nem is fagyott be, így került december utolsó hetére a dolog. „A hideg vízben azt kaptuk, amit vártunk, nagyobb részek voltak üresek, viszont volt pár elképesztő méretű halcsapat összeállva. Találtam olyan medenceszerű kifürdéseket, melyek átmérője a két métert is meghaladta, ezt általában nem kis halak alkotják meg. Két ilyen igen nagy kifürdés mellett találtunk nagytestű halakat” – mondta el Szarvas Zoltán, aki rögtön mondta is Lestyán Zoltán vezetőségi tagnak, hogy harcsákat talált.

Végül a csónakból dobáltak a pergető szettel párat, „végül is hétágra sütött a nap és tavaszias volt az idő”, és jött is a hal.

Komótos óriás

„Elképesztően komótos volt, nagy erejű és lassú. Arról volt szó, hogy bőven 10 kilogramm alatti harcsákra lehet számítani (ha találunk egyáltalán), a víz alig pár fokos, így a 5-21 grammos, 210-es Ti Pro botot vettem a kezembe, mellyel több, mint 20 harcsát fogtam a Dunán az elmúlt években, több 20 felettit is gond nélkül. 2500-as Prism X orsó, 0,14 milliméteres fonott, 0,30-as fluorocarbon előke. Hát, a magakasztott hallal nem voltam egy súlycsoportban” – mesélte felszereléséről Szarvas Zoltán.

„Elkezdődött egy 70 percig tartó türelemjáték, olyan kiélezett csatával, amelynél fárasztóbbal még sosem szembesültem"

- tette hozzá, majd így folytatta: "Pedig volt az elmúlt 30 évben pár komoly hal a horgomon. Többször kellett úgy terhelnem a felszerelést, hogy csak reméltem, hogy kibírja. Nagyjából egy óra elteltével láttuk meg a halat, és abban a pillanatban azt mondtam, hogy ezt biztos nem tudom behúzni a csónakba. Az extra erejű Jig X horognak és a Pro Grub guminak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a hal a csónak közelébe kerülhetett. Lestyán Zoli is segített, amiben tudott, még fárasztott is egy darabig, míg ittam egy kortyot. (Szerettem volna, ha érzi ő is, mit jelent egy akkora hal fárasztása.)"

"Végül sikerült jobbal a harcsa alsó álkapcsát megragadnom – persze puszta kézzel –, majd ballal, a kopoltyúív alsó részében találtam stabil fogást, így két kézzel tartottam a halat. Méreteit látva egyértelmű volt, hogy nem csak nem akarom a csónakba behúzni, de nem is tudnám. Gyors instrukcióim alapján Zoli egy megfelelően erős kötélre pányvázta a halat még a vízben a csónak mellett. Ha egy ekkora halat behúzunk a hajóba, komoly traumát okozunk. A csónak pereme zúzza a hasát, a belső szerveket, tépjük, vonjuk. Azt hiszem, vitán felül áll, hogy nem teszünk jót vele” – magyarázta.

Csak megmérték  végén

A harcsával hossza 240 centiméter volt, a pontos tömegét – mivel csak 50 kilóig mérő eszköz állt rendelkezésre – nem tudták rögtön megállapítani, de a parton összegyűlt egyesületi tagok és horgászok becslése szerint 80 kiló körül kellett lennie.

A halat negyedórát hagyták regenerálódni, majd csak annyira fektették matracra, hogy lefényképezzék.

„Kitűnő kondícióban engedtük útjára. Számomra ez a Magyaroroszágon fogott legnagyobb harcsám. Ebróról, Póról vannak nagyobb fogásaim, de ez a körülmények miatt is jobban melengeti a szívemet! És hazai. Melónak indult, és egy elképesztő fárasztásba torkollott. December 28. volt a dátum, utolsó halnak az évben nem is rossz!” – zárta a történteket Szarvas Zoltán.

(Forrás: pecaverzum.hu)

Meló helyett rekord

Dolgozni indult Szarvas Zoltán, aki végül élete legnagyobb magyarországi harcsáját, egy 240 centis példányt fogott, negyedik dobásra - írta meg a pecaverzum.hu. A Váchoz közeli DCM Horgásztó vezetősége kereste meg Szarvas Zoltánt azzal, hogy segédkezzen a tó medrének és halállományának feltérképezésében – mondta el a horgász a Fox Rage Facebook-oldalán. Mint elmesélte, nem is horgászatról volt szó, hanem egy műszeres felmérésről, melynek során egy térképet szerettek volna készíteni a mederről, így megjelölve a nagyobb akadókat és megbecsülve a halállományt. Kifejezett kérés volt, hogy segítsen az esetlegesen felbukkanó harcsák megtalálásában.

k

A nagyobb méretű bajuszkirályokból ugyanis igen kevés mutatkozott az évad során, de kisebb, 10 kiló alatti példányok azért akadtak horogra.

A felméréshez olyan időszakot kersetek, amikor a horgászok már nem járnak olyan gyakran a tóra, de az még nem is fagyott be, így került december utolsó hetére a dolog. „A hideg vízben azt kaptuk, amit vártunk, nagyobb részek voltak üresek, viszont volt pár elképesztő méretű halcsapat összeállva. Találtam olyan medenceszerű kifürdéseket, melyek átmérője a két métert is meghaladta, ezt általában nem kis halak alkotják meg. Két ilyen igen nagy kifürdés mellett találtunk nagytestű halakat” – mondta el Szarvas Zoltán, aki rögtön mondta is Lestyán Zoltán vezetőségi tagnak, hogy harcsákat talált.

Végül a csónakból dobáltak a pergető szettel párat, „végül is hétágra sütött a nap és tavaszias volt az idő”, és jött is a hal.

Komótos óriás

„Elképesztően komótos volt, nagy erejű és lassú. Arról volt szó, hogy bőven 10 kilogramm alatti harcsákra lehet számítani (ha találunk egyáltalán), a víz alig pár fokos, így a 5-21 grammos, 210-es Ti Pro botot vettem a kezembe, mellyel több, mint 20 harcsát fogtam a Dunán az elmúlt években, több 20 felettit is gond nélkül. 2500-as Prism X orsó, 0,14 milliméteres fonott, 0,30-as fluorocarbon előke. Hát, a magakasztott hallal nem voltam egy súlycsoportban” – mesélte felszereléséről Szarvas Zoltán.

k

„Elkezdődött egy 70 percig tartó türelemjáték, olyan kiélezett csatával, amelynél fárasztóbbal még sosem szembesültem"

- tette hozzá, majd így folytatta: "Pedig volt az elmúlt 30 évben pár komoly hal a horgomon. Többször kellett úgy terhelnem a felszerelést, hogy csak reméltem, hogy kibírja. Nagyjából egy óra elteltével láttuk meg a halat, és abban a pillanatban azt mondtam, hogy ezt biztos nem tudom behúzni a csónakba. Az extra erejű Jig X horognak és a Pro Grub guminak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a hal a csónak közelébe kerülhetett. Lestyán Zoli is segített, amiben tudott, még fárasztott is egy darabig, míg ittam egy kortyot. (Szerettem volna, ha érzi ő is, mit jelent egy akkora hal fárasztása.)"

"Végül sikerült jobbal a harcsa alsó álkapcsát megragadnom – persze puszta kézzel –, majd ballal, a kopoltyúív alsó részében találtam stabil fogást, így két kézzel tartottam a halat. Méreteit látva egyértelmű volt, hogy nem csak nem akarom a csónakba behúzni, de nem is tudnám. Gyors instrukcióim alapján Zoli egy megfelelően erős kötélre pányvázta a halat még a vízben a csónak mellett. Ha egy ekkora halat behúzunk a hajóba, komoly traumát okozunk. A csónak pereme zúzza a hasát, a belső szerveket, tépjük, vonjuk. Azt hiszem, vitán felül áll, hogy nem teszünk jót vele” – magyarázta.

Csak megmérték a végén