Az idén két ütemben meghirdetett, összesen több mint 15 500 db 3 hektár alatti térmértékű ingatlan csaknem 60 %-ára volt érdeklődés. Az átlagos ajánlati ár közel 1 millió forint volt hektáronként. Az értékesítés első két ütemében 5550 hektárnyi területet értékesített a Magyar Állam, melyből több mint 5 Mrd Ft bevétel keletkezett – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

A harmadik ütemben, tekintettel a 2020. július elsején hatályba lépett Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes szakaszainak változására, az NFK árverés mellőzésével, hirdetményes úton 10 hektár térmértéket meg nem haladó földek értékesítésére jogosult.

osztatlan közös szántóföld

Meghirdetésre kerül több, mint 1400 db 3 és 10 hektár közötti földterület – fotó: Shutterstock

Tehát 2020. szeptember 21-én meghirdetésre kerül több, mint 1400 db 3 és 10 hektár közötti földterület, mely térmértéke meghaladja a 7 300 hektárt. Továbbá az első két ütemben nem értékesített 3 hektár alatti földeket is újra közzé teszi az NFK, melyek esetében több mint 2 300 hektárnyi, 4800 db ingatlan megvásárlására nyílik újból lehetőség.

A gazdáknak most is 30 napja lesz pályázni, egy egyszerű ügyfélkapus regisztrációt követően. Ahogy az első két ütemnél, most is a Magyar Állam fizeti az értékbecslés költségeit az 1 hektár alatti méretű földek esetében.

Az értékesítésre meghirdetett földek listája a www.nfk.gov.hu oldal mellett a www.kormany.hu oldalon is elérhető lesz, valamint az érintett települések önkormányzatainak honlapján is közzétételre kerül.