A már lekötött áron teljesítsék a kötelezettségeiket, vagy az átadott termés mennyiségekkel trükközve használják ki az árelőnyt? Otrok György, az IKR Agrár Kft. terménykereskedelmi üzletág igazgatója szerint, aki hosszú távon sikeres akar maradni, az az etikus kereskedést választja.

Hiszen eladó és vevő számára a hosszútávú együttműködés adja meg a biztonságot. Különösen most, mikor pár hónap leforgása alatt drámai változásokat élhet meg a gabonaértékesítés rendszere.

búza ára

A gabonapiaci viszonyok teljesen felborultak az őszi betakarítás idejére – fotó: IKR Agrár Kft.

Aszályra zivatarok: mindenki az év végét várja a földeken

Bár a télből megerősödve jöttek ki a tavaszi vetések, a júniusig kitartó súlyos aszály miatt volt, aki már egyáltalán termésben sem reménykedett a kalászosoknál. Ugyanis 40-90 mm csapadék hiányzott a sokéves átlaghoz képest, ami különösen a virágzás idején okozott pesszimista hangulatot. Sok volt ugyanis a léha szem a kalászokban. A probléma súlyos volt, ahol rosszul választották meg az előveteményt – vízigényes napraforgó után vetettek kalászost például – ott a helyzet még ennél is sötétebben festett. Majd a nyár végével megérkeztek a várt csapadék, ami javított a termésátlagon. Az eső segítette a kukorica és a napraforgó fejlődését, de nehezítette a repce és a kalászosok aratását felázott földeken. „Nem véletlenül mondogatják egymásnak a gazdák, ebben az évben az lesz a jó, ha egyszer vége lesz” – vezeti fel a problémákat Otrok György, az IKR Agrár Kft. terménykereskedelmi üzletág igazgatója.

„Tavasz óta rengeteg nehézséggel kellett megküzdeni a mezőgazdaságban. A problémák őszig elkísérték a gazdálkodókat, két hetes késéssel tudtak csak a napraforgó betakarításának is neki látni, de ugyanezt figyelhettük meg a kukoricánál is. Mivel ennek a két kultúrának nem megfelelő időben történt a betakarítása, így jelenleg a búza vetése is csúszásban van. Az elmúlt 10 évből hasonlóra sem emlékszem, de az Alföld északi részén még mindig vannak betakarítatlan napraforgótáblák. A mag már száraz, de a vizes talajra nem tudnak nagygépekkel felvonulni. Amit lehet, a gazdák elkövetnek, keresik a szárítókapacitásokat, hogy mentsék a termést, de már most látszik, hogy a korábbi 3 tonna/hektár terméseredmények helyett, 2 tonna/hektár eredmény lesz reális. Ez gyakorlatilag 145 ezer forintos kiesést jelent tonnánként a vállalkozóknak.”

kukorica ára

A betakarítás a kukorica és a napraforgó esetében is sokat csúszott – fotó: Liza agrophoto

Kukorica- és napraforgópiac: gyengébb EU-s termés, kiugró magyar kukorica eredmény, fokozódó kereslet

Az esőzések végül általánosságban a magyar eredményeken javítottak, a MARS jelentésére épülő EU-s termésbecslés szerint például kukoricából az 5 éves átlagnál 15%-kal több, 8,65 t/ha termést várnak. Viszont Románia, Bulgária és Ukrajna területén az aszály kitartott, így jelentős elmaradással zárulnak az aratások az előrejelzésekhez képest. A következmény? Mivel az exportőrök nem képesek teljesíteni a vállalásokat, a gabonapiac augusztus óta felbolydult, az árak elszabadultak. Ami a magyar gazdálkodókat is válaszút elé állítja.

Otrok György szerint a fentiek miatt kiszámíthatatlanná váló piaci viszonyok kereskedelmi kockázatokat rejtenek, ami csak tovább bonyolítja a magyar gazdák helyzetét.

kukorica ára

Nagyon megugrottak a gabonaárak, felbolydult a piac – fotó: pixabay

„A Fekete-tenger térségében jelentős szerződések voltak lekötve napraforgóból és kukoricából, amit a helyi gazdálkodók nem tudnak teljesíteni, ugyanis a hazainál is súlyosabb aszály miatt nem teljesültek a terméselvárások. Napraforgó esetében a termés mintegy negyede kiesett, közel 5 millió tonna hiányzik, így szeptemberben gyakorlatilag felrobbant a gabonapiac. Az eddig is magas napraforgóárak sorra dőltek meg, évtizedes csúcsokat hagytunk magunk mögött. A gazdáknak nem kell bemutatni, ha a napraforgó ilyen terméscsökkenéssel reagál egy térségben a csapadékhiányra, akkor ezt a kukorica is követni fogja.

Az ukrán kukoricatermésben is óriási elmaradások vannak, ami ugyanúgy áremelkedéshez, az pedig nem-teljesítési hullámhoz vezet. A magyar piacot ez azért érinti, mert a nagy piaci szereplők, akiknek a kötelezettségeiket mindenképp teljesíteni kell, a helyzet miatt más irányba fordultak. Románia, Bulgária, illetve Magyarország felé, ami jelentősen megemelte a hazai árakat. Ezt a hatást a Forint gyengélkedése csak tovább fokozza az Euróval szemben. A búza esetében 50.000 Forintos tonnánkénti árból egyszerre 63.000 Forintos lett, a napraforgó 110.000 helyett 150.000 Ft-ra módosult, de a kukorica 40.000 Forintos ára helyett is sok estben jelenleg 58-60.000 Ft-os felvásárlási árakat hallani.”

"Aki szeretné hosszú távon bebiztosítani a sikerét a piacon, nem jár jól, ha felrúgja a korábbi szerződéseit." – fotó: pixabay

Forrongó piac: vigyázzunk a régi partnerekre, kereskedjünk etikusan!

Ettől függetlenük az IKR Agrár vezető szakértője szerint ma, aki szeretné hosszú távon bebiztosítani a sikerét a piacon, nem jár jól, ha felrúgja a korábbi szerződéseit. A hagyományos és megbízható  partnerek megőrzésével hosszú távon járhatunk jól, ami az egyre kiszámíthatatlanabb években kincset ér!

„Magyarország része a világkereskedelemnek, így ez a hirtelen jött árrobbanás minket is érint. Általában betakarításkor terménytöbblet keletkezik, ami rontja az utolsó pillanatos értékesítési árakat, azonban ez most fordítva történt. Azok jártak rosszabbul, akik korábban kötötték le a terményt, hiszen alacsonyabb áron kell azt értékesíteniük. Amennyiben régi kereskedelmi partnerekkel bírunk, hosszú távban érdemes gondolkoznunk, mert ez a biztonságos értékesítés alapja. Ugyan lehet, hogy a termék egy része jobb áron is elkelt volna, de valójában úgysem adják el egyben a gazdák a teljes tételt. A tanácsom ezért, hogy a meglévő szerződéseket a gazdálkodók teljesítsék etikusan, a fennmaradó részt pedig még mindig extra nyereséggel adhatják tovább. Jelenleg nincs olyan extra termésmennyiség, ami levihetné az árakat, így jövőre is igazán jó áron lehet majd kereskedni. Ezért is mondom, hogy hosszú távon csak az etikus kereskedelem kifizetődő!”

A gabonapiacot az eddig elmondottakon túl, ráadásul mind az államközi helyzet, mind az éghajlati viszonyok megváltozása gyökeresen átalakíthatja. Így a stabilitás biztosan felértékelődik majd. Oroszország például a kőolaj-kereskedelmet szabályzó OPEC mintájára gabona-kereskedelmi csúcsszerv felállítását javasolja, miközben a globális felmelegedés hatására Szibéria jelentős részein lehetővé válhat a növénytermesztés. Az orosz kutatók egyes szója és kukoricafajták lehetséges termesztését vizsgálják az északi területeken, ahol érdemes tisztában lenni az arányokkal. Szibéria földjeiből, ha csak 1%-ot képesek művelésbe fogni, már többszázezer hektár új termőterület keletkezik!

Kiszámíthatatlan időjárás dacára is kiemelkedő termést szeretne földjein? Keresse az IKR Agrár Kft. terméshozamnövelő anyagait, szaktanácsadási szolgáltatását! Vegye fel kapcsolatot szakértőinkkel.