Karikó Katalin a spanyol El Pais lap cikkében azt nyilatkozta, megérti a kételkedőket, bár ő egyáltalán nem fél. Mint mondta, szereti betartani a szabályokat, ezért kivárta, amíg rá került a sor, de legszívesebben már a laboratóriumban beoltatta volna magát – írta meg az Index.

Karikó KatalinKarikó Katalin: Egyáltalán nem félek – fotó: BioNTech

A kutató, aki Pfizer/BioNTech vakcináját kapta, arról is beszélt, hogy bár eddig soha nem hagytak még jóvá RNS-alapú vakcinát, de a prototípusokat több mint 10 éve használják, például a rák ellen a klinikai vizsgálatok során, és ezek biztonságosnak bizonyultak. Karikó Katalin hangsúlyozta:

Az általunk használt messenger RNS összetétele megegyezik azzal, amelyet az emberi szervezet saját maga készít a saját sejtjeiben. Az oltás teljesen természetes és növényi nukleotidokból készül.”

Az oltás kifejlesztésében részt vevő magyar tudós nagy reményeket fűz az oltóanyaghoz, mert úgy véli, az kiszabadíthat minket a járványból. Szerinte nagy valószínűséggel már a nyáron visszamehetünk a tengerpartra, és normális életet élhetünk.