Rövid idő alatt mintegy ötven helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit Budapesten és Pest megyében a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt hétfőn kora reggel – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek.

A katasztrófavédelem hivatásos és önkéntes egységeit leszakadt faágak eltávolításához és vízzel elöntött pincék, garázsok, alagsorok kiszivattyúzásához riasztották.

gabonatábla

Az elsődleges veszélyforrás a felhőszakadás, rövid idő alatt 25-30 milliméternyi, helyenként akár 50 millimétert meghaladó csapadék is hullhat – Fotó: Agroinform/Gáspár Elizabet

A legtöbb bejelentés eddig Szigetszentmiklósról, Törökbálintról, valamint a főváros V., VI. és VII. kerületéből érkezett.

A szóvivő elmondta, hogy vasárnap 175 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Az esetek kétharmadánál okoztak problémát kidőlt fák, leszakadt faágak, amelyek utakra, házakra, elektromos vezetékekre dőltek.

Az elmúlt nap 8 épületben keletkezett kár, 43 helyszínen pedig pincékben, alagsorokban összegyűlt esővízhez riasztották a tűzoltókat.

Mukics Dániel elmondta, hogy Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével mindenhol okozott károkat a vasárnapi vihar. Győr-Moson-Sopron megyében, Dunakilitin több épület is beázott. Borsod megyében, Jósvafőn kilépett a medréből a Baradla patak a sok eső miatt. A tűzoltók a helyiekkel ötezer homokzsákot helyeztek el. Kapuváron családi házba csapott a villám, 5 négyzetméteren megrongálta a tetőt – ismertette a részleteket a szóvivő. A Tolna megyei Jágónak településen pedig 135 milliméter eső esett le néhány óra alatt, egy lakos küldött megdöbbentő felvételeket az RTL Klub híradójának:

Jelenleg is felhőszakadás miatt van narancsriasztás érvényben az Országos Meteorológiai Szolgálat ma reggel közzétett veszélyjelzése alapján. A meteorológiai szolgálat kiemelte: az ország nyugati, északnyugati tájain fokozatosan stabilizálódik a légkör, máshol viszont ismétlődő zivatarok kialakulására lehet számítani, amelyek száma az esti óráktól fokozatosan csökken. Az elsődleges veszélyforrás a felhőszakadás, rövid idő alatt 25-30 milliméternyi, helyenként akár 50 millimétert meghaladó csapadék is hullhat, emellett néhol jégesőre, viharos széllökésre is készülni kell.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!