A közlemény szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében 50 százalékos támogatási intenzitással támogatott milliárdos nagyságrandű projekt a tervek szerint jövő év végéig valósul meg.

A McHale Hungária Kft. Magyarországon bálázógépeket gyárt és fejleszt. A támogatott fejlesztés keretében új megmunkáló berendezéseket állít be, és 665 négyzetméterrel bővíti gyártócsarnokát. A konzorciumban a McHale Hungária beszállító partnerei – a szolnoki Cabinworld-Stahl Kft., illetve a Lég-Tech-Szer Bt., valamint a derecskei székhelyű Optimit Hungária Kft. – is több gép és eszköz beszerzésére nyertek támogatást.

A nyilvános cégadatok szerint a szolnoki McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft. értékesítésének nettó árbevétele tavaly meghaladta a 13,5 milliárd forintot, 2016-ban több mint 11 milliárd forint volt. A cég adózott eredménye tavaly csaknem 1,4 milliárd forint, az azt megelőző évben több mint 1 milliárd forint volt.

A McHale írországi és magyarországi két telephelyén gyártott hengeres bálázógépek és bálacsomagoló gépek a világ több mint 50 országában dolgoznak.