A mezőgazdaság minden évben több millió tonna csirketollat termel, aminek nagy részét egyelőre semmire sem tudják gazdaságosan felhasználni, így a legtöbbet megsemmisítik. Ráadásul a húsipar—így a baromfi-feldolgozóipar – minden mellékterméke veszélyes hulladéknak minősül, tehát a keletkezett felesleges tollat is szigorú előírások alapján kell elszállíttatni, megsemmisíteni. A baromfitenyésztők és feldolgozók céja: minden melléktermék és hulladék teljes feldolgozása.


Amerikai kutatók forradalmi ötlettel álltak elő: a toll egy újfajta műanyag alapanyaga lehetne, amely a természetes összetevő miatt sokkal könnyebben lebomlana, mint a mostani műanyag tárgyak.

A csirketollból készülő műanyag ötlete az Amerikai Kémiai Társaság éves ülésén vetődött fel. A szakemberek szerint ugyanis ez a termék sokkal inkább környezetbarát lehetne, két okból is: egyrészt mert természetes alapanyagból gyártanák, másrészt azért, mert kevesebb kőolajszármazékot kellene felhasználni az előállításhoz.


Az ilyen hulladék anyagok műanyaggyártásban való felhasználására már korábban is tettek javaslatot a tudósok. A toll azért lenne különösen alkalmas erre a célra, mert a keratin nevű fehérje teszi erőssé és rugalmassá, ugyanakkor ez az anyag nagyon könnyű, így kisebb súlyú, de erősebb anyagot gyárthatnának belőle.
Ami a mostani kutatásokat igazán izgalmassá teszi, az az, hogy a nebraskai egyetem munkatársainak sikerült egy olyan anyagot kikísérletezniük, amely 50 százalékban csirketollból áll. Ez pedig azt jelenti, hogy az olyan vegyületeket, mit a polietilén vagy a polipropilén szinte teljesen ki lehetne hagyni a gyártás során.

Az eredeti cikket itt olvashatja el