Kína sertéshústermelését az ország sertésállományának 40 százalékát elpusztító afrikai sertéspestis-fertőzések felszámolása után – a jelek szerint – a vártnál gyorsabban sikerül helyreállítani – olvashatjuk az agrarheute.com német hírportálon.

Az ország éves hústermelése pedig 2018-ban 16 éves mélypontra, 42,55 millió tonnára süllyedt. A kínai agrárminisztérium közleménye szerint viszont ez év első 9 hónapjában – többnyire állami beruházással – mintegy 12.500 új, nagyüzemi sertéstelepet nyitottak meg, és 13.000 régebbi telepet helyeztek ismételten üzembe.

A minisztérium egy éve a sertésállománynak a járvány előtti szint 80 százalékára történő feltöltését tűzte ki célul, amit mára meg is tudott valósítani, sőt valamelyest túl is teljesített, mivel az állomány létszáma a szeptemberi állatszámlálás szerint 370 millióra nőtt, ami a 2018. évinek a 84 százalékát jelenti.

sertés

A vágások folyamatos növekedésének hatására a sertéshús fogyasztói átlagára jelentősen csökkent az országban – fotó: Pixabay

A vágások folyamatos növekedésének hatására a sertéshús fogyasztói átlagára jelentősen (kilónként 7,59 dollárra) csökkent az országban, ami még mindig magasabb a 2018 előtti szintnél, de így is komoly politikai jelentőséggel bír. Emellett az állami tartalékból is nagy mennyiségű húst szabadítottak fel. Az ország 2021. évi sertéshús-kibocsátása pedig már a tervek szerint 30 százalékkal meghaladja az ez évi mennyiséget. Ebben az évben még az ország sertéshúsimportja – az USDA becslése szerint – 4,3 millió tonnás rekordmennyiségre emelkedik, a jövő évtől azonban annak fokozatos csökkenésére lehet számítani.

Egyes elemzők a kínai sertéshústermelés gyors helyreállítását csodának tartják, és a hamvaiból feltámadó Főnix madárhoz hasonlítják, mások viszont a fentiek szerinti adatokat kozmetikázottnak ítélik.