A Fenntartható Kémiai Technológiák Központja és a Bathi Egyetem kutatói kidolgoztak egy eljárást, amelynek segítségével cukorból és a levegőből kivont szén-dioxidból biolebomló műanyagokat lehet előállítani – írja a sciencedaily.com.

A különböző italok palackjainak és tejtermékek dobozainak, illetve szemüveglencsék és mobiltelefonok borításainak készítésere használt műanyagokat (polikarbonátokat) eddig többnyire kőolaj származékokból állították elő, erősen környezetszennyező eljárással, amely egy első világháborúban vegyi fegyverként alkalmazott foszgén anyagot használ. Ezért az így készült műanyagokat jelenleg is tilos bébiételek csomagolására használni, bár a kész műanyag egészségkárosító hatása gyakorlatilag elhanyagolható.

Az új felfedezés a gyártást egyszerűbbé – alacsony nyomáson és szobahőmérsékleten végezhetővé – és olcsóbbá teszi, maga a termék pedig talajlakó baktériumokból kivont enzimek segítségével újra cukorrá és szén-dioxiddá alakítható.

műanyag

Az új eljárás teljesen környezetbarát – fotó: Shutterstock

Ez az új műanyag fizikai tulajdonságaiban azonos a kőolaj származékokból előállítottakkal, viszont abszolút környezetbarát és biokompatibilis, így gyógyszerek és bébiételek csomagoló anyagául is felhasználható, és a jövőben alkalmas lehet a kőolaj származékokból gyártott, hosszú lebomlási idejű műanyagok kiváltására.

A kutatók azt is felfedezték, hogy az új típusú műanyag gyártására az általános édesítőszerként használt glükóz vagy fruktóz cukor mellett a magvak csonthéjában található mannóz és a ribonukleinsav molekulájában jelen lévő ribóz cukor is felhasználható. A felfedezők a fentiekről tanulmányt jelentettek meg Polymer Chemistry és a Macromolecules folyóiratban.