A fogyasztókat is érinti az élelmiszerekre vonatkozó 15 százalékos áfa 5 százalékos emelése, amelyet az új kormány tervei között emlegetnek. A sütőiparban gazdálkodókat azonban alapvetően nem ez, hanem az üzemanyag és a liszt ára befolyásolja - mondta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. Ilonka fő negatívumként az üzemanyag és a liszt árának emelkedését említette. A multinacionális üzletláncok vélhetően alacsonyan tartják majd az áraikat, a jobb minőséget előállító magánvállalkozók azonban várhatóan megpróbálnak egyeztetni a kereskedőkkel arról, hogy áraikban milyen mértékben lehet a költségeiket érvényesíteni.
A költségek a tejiparban is növekedtek, áremelés azonban nem történt az importnyomás és a kereskedelem ellenállása miatt. A cégvezető szerint a legaggasztóbb az üzemanyag árának emelkedése. A benzinár emelkedése következtében a logisztikai költségek úgy elszabadultak, hogy a tejtermékek kijuttatása a boltokba már csaknem annyiba kerül, mint a feldolgozás. Az iparágban a logisztikai költség már 10-15 százaléka az összes költségnek, korábban ez 2-3 százalékkal alacsonyabb volt.
Forrás: Agricola