Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a hetedik éve zajló kampány időszaka alatt 7-8 kilogrammal nőtt Magyarországon az egy főre jutó sertéshús fogyasztás. A sertéságazat jelenleg is különleges kihívásokkal szembesül, de a magyarországi állatjóléti viszonyok kiemelkedően magasak európai szinten is.

A sertéshús-fogyasztás évek óta emelkedő tendenciát mutat Magyarországon, a készítményekkel együtt mára eléri a 30 kg/fő/év értéket – fotó: Shutterstock

A költségvetési támogatásoknak köszönhetően a jövőkép mindenképpen pozitív, hiszen a nagy beruházási pályázatokon a sertéstartók több tízmilliárd forintnyi beruházási igénnyel jelentkeztek. Ez is azt mutatja, hogy van igény a fejlesztésre azért, hogy még jobb körülmények között, még fejlettebb technológiával még több jó minőségű, biztonságos magyar sertéshús kerüljön a hazai fogyasztók asztalára és az exportpiacokra is.

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese elmondta: a kampány legfőbb célja továbbra is a kiváló minőségű sertéshús és készítményeinek fogyasztásösztönzése, továbbá az ágazat gazdasági helyzetének javítása. A covid járvány és a hektikusan változó piaci helyzet közepette kiemelten fontos, hogy az ágazat működni tudjon, illetve jövedelmezőségét és a létrejött munkahelyeket meg tudja őrizni.

Forrás: Agrármarketing Centrum

Az ügyvezető-helyettes kiemelte, hogy a sertéshús fogyasztása annak beltartalmi értékei miatt különösen fontos az emberi szervezet számára, hiszen számos ásványi anyagot (pl. vas, kálium, cink és kálcium), vitamint (B1, B2, B6 és B12 vitamin), illetve olyan esszenciális aminosavakat és zsírsavakat tartalmaz, amelyeket a szervezetünk önállóan nem képes előállítani, így azokat a táplálkozással kell bevinnünk. A sertéshús-fogyasztás évek óta emelkedő tendenciát mutat Magyarországon, a készítményekkel együtt mára eléri a 30 kg/fő/év értéket.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy jelenleg rendkívül nehéz helyzetben van a magyar sertéshús ágazat. Két vírus; a covid és az afrikai sertéspestis (ASP) vírusa is nehezíti a sertéstenyésztők és -feldolgozók életét. Az afrikai sertéspestis ugyan az emberre nem veszélyes, németországi megjelenésének hatására azonban jelentősen esett az élősertés ára Európában, így Magyarországon is.

Arra kérte a fogyasztókat, hogy segítsék az ágazatot azzal, hogy magyar hústerméket vásárolnak. A jelenlegi szabályozás szerint a termékeken már köteles a kereskedő feltűntetni a hús eredetét kiírva vagy zászlóval, így a fogyasztók könnyen meg tudják állapítani, honnan származik az általuk választott tőkehús. 

Bővebb információ az Agrármarketing Centrum honlapján.