Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára kedden az ORÖ budapesti székházában nyújtotta át Farkas Flóriánnak a két megállapodást, amelyet Fazekas Sándor miniszter és az ORÖ elnöke korábban írtak alá. Budai Gyula elmondta, a dokumentumok beleillenek a tárca azon stratégiai elképzelésébe, hogy a vidéken élő embereknek segítséget nyújtsanak életminőségük javítására, valamint foglalkoztatási lehetőséget biztosítsanak a vidéken élő romáknak.

A tartósan munkanélküli embereket például szociális földprogramok segítségével szeretnék visszavezetni a munka világába - jegyezte meg. Budai Gyula hangsúlyozta, a megállapodásoknak hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a 6-7 hónapos idényszerű foglalkoztatást legalább 10-11 hónapra bővítsék, akár a szociális szövetkezetekben, akár az erdőgazdaságokban történő foglalkoztatással. Farkas Flórián elmondta, a vidékfejlesztési tárcával kötött megállapodás a 2011 májusában a felzárkóztatás érdekében a kormány és az ORÖ által kötött keretmegállapodás szakterületre történő lebontása.

Az ORÖ elnöke a minisztériumokkal kötött megállapodások közül az egyik legfontosabbnak nevezte a VM-mel megkötöttet, mivel a magyarországi cigányság kilencven százaléka vidéken él - tette hozzá. Farkas Flórián elmondta, lehetőséget lát arra, hogy a cigányság körében "mikrovállalkozások indulhatnak el". Fontosnak nevezte, hogy a cigányság beléphessen az erdőgazdaságba, mert - mint mondta - a foglalkoztatás mellett nem elhanyagolható szempont a tüzelőhöz való jutásuk sem.

Illusztráció: Duna