A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt a borértékesítés gyakran komoly nehézségekbe ütközött, több fontos értékesítési csatorna korlátozott működése okán a borászatok egy része nehéz helyzetbe került. Hozzátette: bár összességében a borkészletek elmaradnak a sokéves átlagtól, azonban egyes bortermelőknél így is nagyobb mennyiségben halmozódtak fel borok.

Kifejtette, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére

idén 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, mintegy 100 000 hektoliter bor lepárlása valósulhat meg támogatott módon.

Ez alternatív bevételi lehetőséget jelent azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus-járvány okozta helyzet következtében

boroshordók

100 ezer hektoliter bor lepárlására van lehetőség támogatással – Fotó: pixabay

A támogatás feltételei

Nagy István a részleteket ismertetve elmondta:

  • A támogatás mértékének megállapítása a lepárlásra szánt bor tényleges alkoholtartalma alapján történik, így egy liter bort 110 és 150 Ft közötti nettó áron vesz át a lepárló.
  • Egy bortermelő legfeljebb 2 000 hektoliter borászati terméket szállíthat be az intézkedésben résztvevő lepárlóüzemek valamelyikébe.
  • A beszállított bornak 95%-ban saját előállításúnak kell lennie, a tényleges alkoholtartalma pedig nem lehet kevesebb, mint 11 %.
  • A támogatást a lepárlóüzem igényelheti, és teljes mértékben át kell adnia azt a beszállító borászat részére.

Az intézkedés nyomán a borpiac minden szegmenségben érzékelhetően csökkenhet a kínálati nyomás, megkönnyítve ezzel a szüret menetét. Emellett bízunk benne, hogy a támogatás hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar gazdák a megtermett szőlőjüket magasabb áron tudják értékesíteni – emelte ki a miniszter.

A részletes támogatási feltételei a boraszat.kormany.hu/leparlas2021 oldalon érhetőek el.