Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy 50 milliárd forintos keretösszegű pályázat indul júniustól az élelmiszeripari mikro- és kisvállalkozásoknak – amit elsősorban eszközbeszerzésre fordíthatnak –, ezt követően egy 200 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a nagyobb volumenű élelmiszeripari beruházások megvalósítására. Ezekben lehetőséget kaphatnak a bioélelmiszereket előállítók is – emelte ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Szomor Ökofarmnál tett látogatáson, Dömsödön.

szürkemarha

A biotermékek hazánkban is egyre népszerűbbek – fotó: AM/Pelsőczy Csaba

Erdős Norbert hangsúlyozta, jó látni, hogy országszerte egyre jobban fejlődik az ökológiai gazdálkodás Magyarországon, ebben nagy szerepe van az olyan vállalkozásoknak, mint a Szomor birtok, amely kiemelkedő minőségű biotermékeket állít elő és hozzájárul a hazai termékek népszerűsítéséhez.

Hozzátette, a bioélelmiszereknek óriási szerepe van az egészség megőrzésében, ezért ott a helyük a családok asztalán. Az egyre népszerűbb biotermékek elterjedése, rendszeres fogyasztása javít a magyar népesség egészségi állapotán; a biogazdálkodás szerepe pedig rendkívül jelentős a környezet megóvásában, a vízkészlet és a termőföld jó állapotának megőrzésében – fűzte hozzá.