Nemzetközi felmérés készült a nők helyzetéről az agráriumban. A Corteva Agriscience 17 országot átfogó kutatásának eredményeit és a tanulmányt a közelmúltban mutatták be egy budapesti konferencián. A tanácskozáson egyebek mellett elhangzott:

"a nemek közötti diverzitás fontos az üzleti sikerhez."

A felmérések szerint ugyanis azoknál a cégeknél, ahol nők töltik be a legtöbb vezetői pozíciót, az EBITDA-szint 48 százalékkal magasabb volt, mint azon cégeknél, ahol hiányzott a sokszínűség a nemek arányában, s

ha a mezőgazdasági cégeknél több női vezető lenne, akkor a cégek összesített bevétele közel 50 százalékkal emelkedne,

a nők által vezetett gazdaságok 20-30 százalékkal megnövekedő termelése pedig globális szinten segítene az élelmiszerhiány javításán.

gazda

Nőkre is szükség van az üzleti sikerhez – fotó: Shutterstock

A 2018-as tanulmányból kiolvasható, hogy szerte a világban – beleértve Európát is – létezik a nemek közötti diszkrimináció.

Az európai nők 89 százaléka büszke arra, hogy a mezőgazdaságban dolgozik, ám csak 50 százalékuk boldog és elégedett az ott végzett munkájával, ami a legalacsonyabb arány a régiók között. Az európai mezőgazdaságban három nőből csupán egy mondja, hogy a cége foglalkozik, törődik vele, odafigyel a munka és a magánélet egyensúlyára, s a válaszadók 37 százaléka azt is közölte, hogy kevesebbet keresnek, mint férfi kollégáik.

A mostani kutatás szerint hozzáférést kell biztosítani a technológiához, a tudáshoz-képzésekhez, védeni és támogatni kell a nőket a diszkrimináció ellen, emellett beszélni kell a problémákról a nyilvánosságnak.

A konferencia amerikai előadójának kitekintése szerint az USA-ban mintegy kétmillió gazdaság működik, és egyre több nő vezet farmokat. 2017-ben a vezető pozícióban lévő női gazdálkodók aránya 29 százalékot tett ki, ami 111 százalékos növekedést jelent 2012 óta.

A család segítő hozzáállása nélkülözhetetlen a nők boldogulásához – fotó: Shuttertsock

Elhangzott az is, hogy az amerikai mezőgazdasági minisztérium több forrásból is támogatja a nőket, például a kisvállalkozások esetében mentorálással, technikai segítségnyújtással segíti a női tulajdonosokat, de oktatással, képzéssel és kapcsolatépítési lehetőségekkel is. Egy amerikai felmérés szerint a nők irányította agrárgazdaságok nyereségesebbek, ezen nők heti átlagfizetése pedig 1114 dollár. Az amerikai problémákról szólva elhangzott, hogy a szülés után a mezőgazdasági munkába visszatérő nők fizetése alacsonyabb lesz, mint volt.

A tanácskozáson megszólaló magyar szakemberek, női mezőgazdászok szerint a jellegzetesen férfiak uralta terepen igenis van helye a nőknek, és megvan a lehetőségük arra, hogy boldoguljanak, ugyanakkor a család segítő hozzáállása sem mellőzhető.

mezőgazdaság

Az agráriumban dolgozó nők büszkék a hivatásukra, de érzik a diszkriminációt – fotó: Agroinform.hu

Összeegyeztethető a család és a munka, de tudomásul kell venni, hogy „nem tudunk mindent egyedül megcsinálni, meg kell tanulnunk segítséget kérni”, és a nőknek valódi partneri kapcsolatra van szükségük a családban.

Emlékeztettek arra is, hogy a mezőgazdaságban mindig is megvoltak a női szerepek, az ágazatnak pedig ma is szüksége van a női szereplőkre.

A magyar helyzetet jellemezve a számok tükrében, elhangzott: a foglalkoztatottakat tekintve nemzetgazdasági szinten 50-50 százalék a férfiak és a nők aránya, az élelmiszergazdaságban 40, míg a mezőgazdaságban ez a szám 25.

Az agráriumban is elfogyott a munkaerő

A mezőgazdasági ágazatban nagy a munkaerőhiány, derült ki az adatokból. 2016-2017-ig folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak száma, benne a nőké is, az elmúlt néhány évben azonban már a munkaerőhiány az egyik legnagyobb mozgatórugója az agrárium technológiai fejlesztésének. Mint Juhász Anikó, az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára fogalmazott, „az összes problémafán, az összes kihíváslistán az első öt között szerepel”. Nagyon sok mezőgazdasági álláslehetőség van, de „egyszerűen elfogyott a munkaerő”, és ez igaz a férfiakra és a nőkre egyaránt.

A mezőgazdaság foglalkoztatási szempontból speciális ágazat, ezért is készült egy kifejezetten a mezőgazdaságra vonatkozó (a vállalkozók és az alkalmazottak munkaidejét egyben tartalmazó) kimutatás, s e szerint itt is tapasztalható egyfajta csökkenés, de a nők szerepe itt valamivel növekszik és a stabilitást adja.

A számokból az is látható, hogy a kereseteket illetően nincs különbség a foglalkoztatottak esetében a nők és a férfiak között az agrárium területén, ám ez az ágazat az egyik legrosszabbul fizetett, azaz: nincs különbség, de nem is keresnek sokat.

nők

A háztájiban segítő női szerep visszaszorul, viszont nyílik az út a vezetői, alkalmazotti felé – fotó: Agroinform.hu

Emlékeztettek arra is, hogy a nők számára a részmunkaidős tevékenység jelentheti a családdal leginkább összeegyeztethető foglalkozási formát, és itt bőven van lehetőség a fejlődésre. A részmunkaidős női foglalkoztatás aránya az Európai Unióban is alacsony a mezőgazdaság területén, ám még mindig jelentősen magasabb, mint Magyarországon. Ugyanakkor az agrárium még mindig több részmunkaidős foglalkoztatást kínál a nőknek, mint a nemzetgazdaság egésze, bár az utóbbi időben „erős beszakadás” látszik, és ez vélhetően szintén a munkaerőhiányra vezethető vissza.

Nem túl biztató a kép a demográfiai jellemzőket illetően, a mezőgazdaságban, és ezen belül a nőknek is a legkedvezőtlenebb a korstruktúrája, azaz

vagy nagyon erős generációváltás előtt állunk, vagy elfogynak a nők a mezőgazdaságból.

A kormányzat a problémát felismerve külön generációváltásos szakpolitikai programmal készül, és a remények szerint ebben a nőket is meg tudják szólítani.

Szóba került az is, hogy a mezőgazdaságnak önmagában is kedvezőtlen a képzettségi struktúrája, a nők esetében pedig az látható, hogy némileg magasabb a felsőfokú végzettségűek aránya, és valamivel magasabb az alacsony végzettségűek aránya.

Magyarországon – sok más európai országhoz hasonlóan – magas azon mezőgazdasági vállalkozások száma, akik nem valamilyen gazdasági vállalkozási formában tevékenykednek, hanem egyéni termelőként, őstermelőként. Klasszikusan ez a műkődési forma volt az, ahol a segítő családtag szerepe hagyományosan nagy volt, a gazdaságszerkezet változása következtében azonban a segítő családtag foglalkoztatási forma minden másnál jobban csökkent. Ez komolyan érintette a nőket, hiszen ennek jelentős százalékát a nők tették ki, ugyanakkor növekszik a nők szerepe a vállalkozás működtetésében. Mindez azt jelenti, hogy

a háztájiban segítő női szerep visszaszorul, viszont nyílik az út a vezetői, alkalmazotti felé. A kedvezőtlen korszerkezet és képzettségi szint azonban azt is üzeni, hogy sok még a teendő.