Az utóbbi egy-másfél évben folyamatosan arról szólnak a hírek, hogy a sertéstenyésztés súlyos válságba került. Egyrészt azért, mert óriási mértékben megemelkedtek a takarmányárak, miközben a sertéshús ára minden más fogyasztási cikkel ellentétben alig emelkedett (néhány héttel ezelőttig), másrészt pedig azért, mert a globális sertéshús-kereskedelem hatalmas hullámokat vetett a kínai export lecsökkenése és ezzel összefüggésben az európai túlkínálat miatt.

A felvásárlási árak emelkedése viszont 2022 február-márciusában elkezdődött, amelyről ebben a cikkünkben mi is írtunk. Az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb agrárpiaci jelentéséből is az derül ki, hogy elmozdulás történt a sertésárakban.

Élősertés export és import

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 32%-kal csökkent 2022 január–februárjában a 2021 január–februárjában külpiacon eladott mennyiséghez viszonyítva, így a összes exportált mennyiség 3,3 ezer tonna volt ebben az időszakban. Az élősertés-behozatal 33%-kal mérséklődött.

Az exportált sertéshús mennyisége 4,5%-kal (24 ezer tonnára), értéke pedig 11%-kal nőtt 2022 első két hónapjában 2021 első két hónapjához képest. A sertéshúsimport volumene 25%-kal (30 ezer tonna), értéke 26%-kal volt nagyobb.

Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára 718,5 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2022 áprilisában, ami 36%-os emelkedést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 37%-kal volt magasabb ugyanebben az összehasonlításban.

A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 18,5 százalékkal, a sertéscombé 1,4 százalékkal nőtt ugyanekkor.

sertés árának alakulása

A hazai termelésből származó vágósertés heti termelői ára Magyarországon (2020–2022) – Ábra forrása: AKI

sertés ára

A vágósertés heti vágóhídi belépési ára Magyarországon (2021–2022) – Ábra forrása: AKI

Európai Unió

Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió 29%-kal kevesebb (friss, fagyasztott és feldolgozott) sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon 2022 január–márciusában, mint egy évvel korábban.

Az export 31%-a Kínába irányult, további nagy célpiacok Japán, illetve a Fülöp-szigetek voltak. Az Európai Unióban az „E" kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 2022 áprilisában, 21%-kal nőtt egy év alatt (2021 április és 2022 április között).

Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak sertésárai átlagosan 12%-kal emelkedtek 2022 20. hetében az előző év azonos hetének átlagárához képest.

Indexkép: Envato