Az ambiciózus cél nem elérhetetlen: a mezőgazdaság felülreprezentált a hitelfelvételben, a bedőlések száma alacsony, és számos támogatás is javítja az ágazat pozícióit. Az Erstének ráadásul nem ismeretlen a terület sem. Hangsúlyos feladatként tekint az agráriumon belüli további terjeszkedésre az Erste Bank, ennek érdekében a pénzintézet a kis és közepes agrárvállalkozásokra építve megduplázná jelenlétét az agrár-hitelállományban 2020-ig. A bank döntése érthető, hiszen a mezőgazdaság alapvetően vonzó szektor banki szempontból.

„Az agrárium az elmúlt években válságálló ágazatnak bizonyult, az élelmiszer-alapanyagra a recesszió éveiben is erős kereslet mutatkozott. Ennek eredményeképp – más ágazatokkal ellentétben – a mezőgazdaságban ritka a cégek bedőlése” – tudtuk meg Hollósi Dávidtól. Az Erste Bank Agrárkompetencia Központjának vezetője hozzátette: míg a KKV-szektor egészében a piaci hitelállomány évek óta csökkenést mutat, és csupán a Növekedési Hitelprogram (NHP) javít a képen, addig az agrárium tartósan képes felülteljesíteni ezen a téren.

hitel

Az agrárium válságálló ágazat – fotó: Shutterstock

A mezőgazdaság egyébként Magyarországon a GDP-termelésben is felülreprezentált a többi EU-országhoz viszonyítva. Az is növeli a mezőgazdasági vállalkozások stabilitását, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklus, illetve a Vidékfejlesztési Program pályázatai jó lehetőségeket biztosítanak az agrárvállalkozások számára a beruházás, forrásszerzés terén.

„Az sem mellékes körülmény, hogy a mezőgazdasági vállalkozásokat vivő gazdálkodók személyes elkötelezettsége is meglehetősen erős. A termőföld kötöttségén túl ez egy érzelmi tényező is: többségük hosszú évek, évtizedek óta agráriummal foglalkoznak, a szerződéses feltételek teljesítése, a tisztességes helytállás a munkakultúrájuk alapját jelenti” – fogalmazott Hollósi Dávid.

Hollósi Dávid

Hollósi Dávid, az Agrárkompetencia Központ vezetője

Az Erste Bank hagyományosan jó kapcsolatot ápol az agrárszektorral. A pénzintézet gyökerei a régi Mezőbankhoz nyúlnak vissza, amely mindenekelőtt agráriummal foglalkozott. Ennek köszönhetően az Erste jelenleg is stabil ügyfélkörrel rendelkezik az ágazatban, és a bank ma is országos lefedettségű, vidéken nagyfokú jelenléte van. Erős lakossági bankként a vállalati területen tud tovább növekedni, ennek egyik leginkább perspektivikus ágazata a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.

A teljes agráriumon belül persze sokféle szereplő van. Az Erste szándékai szerint a KKV-szektorban növekedne legerősebben, de a mikrovállalkozások, így az egyéni vállalkozók, őstermelők, családi gazdálkodók, valamint az input-anyagok előállítói, kereskedők felé is fordul. „A preferencia elején az élelmiszer-alapanyagot előállító, családi hagyományokkal, de versenyképes mérettel rendelkező vállalkozások vannak, amelyeknél biztosítva látjuk a hatékonyságot, az utódlást, a cégcsoporton belüli integrációt, a szaktudást, mindemellett elkötelezettek vállalkozásuk iránt” – mondta el Hollósi.

Kávézó

Az AGROmashEXPO-n január 27-29. között naponta két időpontban (10:00-11:00 óra és 13:00-14:00 óra között) az Erste Bank Agro Megoldások szakértői várják Önöket az Agroinform Kávézóban a G Pavilon 404 A sorszámú standjánál!

Persze kérdés az is, hogy a már kifutóban levő növekedési hitel, az MFB konstrukciói, illetve a számos agrár- illetve vidékfejlesztési támogatás között mivel tudja egy bank vonzóvá tenni saját forrásait. Hollósi Dávid szerint ezek  jó lehetőséget biztosítanak a bankoknak is. „A piacon már nem csak az árazás számít, az olcsó forrás ma már egy olyan alap, amihez képest többletet kell adni az ügyfél számára.”

A mezőgazdaságot tekintve persze különösen igaz, hogy érteni kell annak logikáját, belső viszonyait, amely egyébként jelentősen eltér más ágazatokétól. Az Erste hagyományaira építve szeretne továbblépni ezen a téren is.

„A kollégák agrár-szaktudásának fejlesztése érdekében belső képzési program indult és létrehoztuk az AgriNetwork agrárhitelezői hálózatunkat kilenc megyében, tíz munkatársunkkal. A célunk, hogy megértsük az ügyfelek igényeit, szempontjait, gondolkodásmódját és ehhez igazítsuk a banki működés sajátosságait is. Felismertük, hogy mindkét félnek kifizetődő, ha a hitel visszafizetésének ütemezését a terményekből származó árbevételhez igazítjuk, a hitelezési folyamatit áramvonalasabbá tesszük. Ezen felül a bank egyedi, személyre szabott ügyfélstratégiák dolgoz ki, és 2016-ban is folytatja már eddig is aktív termékfejlesztési tevékenységét” – tette hozzá Hollósi Dávid.