A miniszter "Az új KAP - kihívások és új perspektívák" címmel megrendezett konferencián a magyar erőfeszítések sikerének is nevezte, hogy az idén júniusban megszületett a megállapodás az európai mezőgazdasági politika alapját képező új keretekről, lényegében az új közös agrárpolitikáról. Emlékeztetett: a közelmúltban volt ötvenéves a KAP, és az eredmények bizonyítják, hogy a közös agrárpolitika sikeres, erős és hatékony közösségi vívmánya az EU-nak.

Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a KAP reformjának eredményeit ismertette magyar szempontból.  Aláhúzta: annak ellenére, hogy az unió közös költségvetésének főösszege a következő hét évre várhatóan 960 milliárd euró lesz, ami 3,5 százalékos csökkenés, és ezen belül a KAP költségvetése is mérséklődik 11 százalékkal, Magyarországnak nem jut kevesebb pénz. Sőt, a felhasználható forrás mintegy 1,9 milliárd euróval emelkedik.

Míg ugyanis 2007-2013 között Magyarország összességében 10,5 milliárd eurót használhatott fel, addig a magyar mezőgazdasági támogatások összege 2014-2020 között 12,3 milliárd euróra rúg majd. Részesedése a KAP kedvezményezettségből a korábbi 2,4 százalékról 3,2 százalékra emelkedett. Hozzátette: Magyarország helyzetét a tagállamok közötti külső kiegyenlítés nem befolyásolja. Megjegyezte: 2014 átmeneti év lesz a KAP működésében, a 2013-as támogatási szabályok alkalmazásával.

V. Németh Zsolt, a VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára arról beszélt egyebek között, hogy Magyarország vidékfejlesztési allokációja a következő uniós költségvetési időszakban 3,5 milliárd euró lesz, 0,4 milliárd euróval kevesebb  a mostani időszakban felhasználható összegnél. Ez azonban érdemben nem befolyásolja majd a vidékfejlesztési célok megvalósítását - jelezte.

Jerzy Bogdan Plewa, az unió mezőgazdasági főigazgatóságának (DG Agri) főigazgatója arról beszélt, hogy az új KAP megfelelő működését biztosító "finom hangolás" most folyik az EU intézményeiben, de a tagállamoknak is több teendőjük van még ezen a területen. Mindaugas Kuklierius litván mezőgazdasági miniszterhelyettes - aki a soros litván elnökséget képviselte -  a családi gazdaságok fontosságára hívta fel a tanácskozás résztvevőinek figyelmét.