Fazekas Sándor kiemelte: küzdelmes, de eredményes év van az agrárium mögött, amely a számokban is megmutatkozik. Az ágazaton belüli beruházások 15 százalékkal, a támogatások 200 milliárd forinttal nőttek az előző évhez képest. A javuló feltételeknek és a gazdák szakértelmének, valamint  „tengersok munkájának” köszönhetően a statisztikák szerint 10 százalékkal javult az ágazat jövedelmezősége – tette hozzá a tárcavezető. Megjegyezte: reményei szerint ezt nem csupán az adatok tükrözik, hanem már a termelők is érzékelik.

A miniszter kiemelte: az idén a magyar mezőgazdaság teljesítménye az ország gazdasági növekedésének felét adja. Az ágazat közvetlenül 5 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, míg a teljes „agrobiznisz” a nemzeti össztermék egyharmadát teszi ki. Az idei 8 milliárd eurós agrárexporthoz hasonló kiviteli teljesítménye ugyancsak nem volt az elmúlt időszakban Magyarországnak – fogalmazott a miniszter, aki szerint további 3-4 év alatt a termelés további bővülésével az export mai volumene megduplázható, miközben a VM általános célja az 1990-es évek előtti „aranykor” mutatóinak újbóli elérése.

Ehhez jó irányba indult el az agrárium, amely túljutott a talpra állás és megerősödés időszakán – fogalmazott Fazekas Sándor. Rámutatott: a mezőgazdaság nem csak korábbi önmagához, hanem a többi ágazathoz képest is „kifejezetten jobban teljesít”. Az agrártársadalom a világválság idején is helyt tudott állni, és ezt a kormányzat a biztonságos, kiszámítható jogszabályi, valamint támogatási háttér megteremtésével ismerte el. Ennek köszönhetően emelkedett a gazdák megbecsültsége, a szakma versenyképessége, a megtermelt áruk minősége, mennyisége és a jövedelmezőség – tette hozzá.

Demonstrációk helyett ma a „munka jeleníti meg az érdekképviseletet”, évente 3-5 százalékkal bővül az ágazaton belüli foglalkoztatás, megállni látszik az állatállomány csökkenése és a hitelezés terén is „pozitív, bár még nem elégséges” elmozdulás tapasztalható – húzta alá.     Fazekas Sándor beszámolt arról is, hogy az utóbbi esztendők gyakorlatához hasonlóan mostanra az idén esedékes területalapú támogatások 96 százalékát kifizették.