A falugondnoki hálózatot erősíteni kell

A kormány célja a tanyagondnoki és a falugondnoki hálózat további erősítése, hiszen az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a számuk. Magyarországon jelenleg 1900 ilyen ellátórendszer működik, tavaly 212, idén pedig 155  új falugondnoki szolgáltatást jegyeztek be - mondta az Agrárminisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön, a Magyardombegyházán rendezett falugondnoki találkozón.

tanyagodnok kell

A tanyagondnoki és a falugondnoki hálózatot erősíteni kell - Fotó: pixabay.com

Sokszor az alapvető szükségletek kielégítése is akadályoztatva van

Az államtitkár elmondta, hogy a falugondnok munkája sokrétű és nélkülözhetetlen a települések szempontjából. Kiemelte, a falugondnoki és a tanyagondnoki szolgáltatás ugyanis egy olyan szociális alapszolgáltatás, amelynek célja, hogy az aprófalvak és a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányait enyhítése, valamint az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokat nyújtson.

Szolgáltatónként évi több mint 4 millió forint támogatást kapnak a működtetésre

Erdős Norbert arról is szólt, hogy tavaly január 1-től a 800 fő alatti, idén év elejétől pedig a 1000 főnél kisebb településen is működtethető az ellátórendszer. Hangsúlyozta, idén a falugondnoki és a tanyagondnoki hálózat működtetésére már szolgálatonként évente több mint 4 millió forint támogatás jut.

tanya

Több mint 2700 tanya korszerűsítésére került sor - Fotó: pixabay.com

Az államtitkár a 10 ezer fő feletti tanyás települések külterületeinek fejlesztésére szolgáló uniós LEADER programmal kapcsolatban kiemelte, a rendelkezésre álló források 2016 óta többször emelkedtek, a helyben meghirdetett pályázati felhívások keretösszegei országosan elérik a közel 66 milliárd forintot.

Emlékeztetett, hogy a jelenleg is nyitott, tanyák víz- és energia-, valamint szennyvízkezelését szolgáló pályázati kiírás keretében, eddig 2566 kérelem részesült támogatásban 10,48 milliárd forint összegben, mely több mint 2700 tanya korszerűsítését jelenti.