Farkas Sándor közölte: már vannak magyar gazdasági szereplők Ghánában, főként a mezőgazdaságban. Legfrissebb példaként a Bábolna Tetra két vezető ghánai cégtől elnyert megbízását említette, ami a magyar termékek versenyképességét is jelzi.

Ígéretes fejleménynek nevezte az államtitkár, hogy tavaly ősszel egy ghánai-magyar farm kezdte meg működését. A paprika, tökfélék és az uborka termesztése olyan kedvező volt, hogy többféle magyar vetőmag, paradicsomok, édesburgonya, kukorica tesztelése is megkezdődhetett – mondta Farkas Sándor.

Az államtitkár elmondta, siker az is, hogy tavaly aláírással zárultak a disztribúciós megállapodást előkészítő tárgyalások a magyar Water&Soil és a ghánai Cerath Investments Ltd. között, amelyek fő célja a Water Retainer, VízŐr termék ghánai, később pedig regionális értékesítése.

Farkas Sándor közölte, a releváns magyar termékek már bemutatkozhattak a ghánai-magyar mezőgazdasági-feldolgozóipari szakfórumon, ahol a cégek a termeléstől a csomagolásig, illetve az értékesítésig kínálnak nemzetközileg versenyképes megoldásokat. Hozzátette, a tárca értékelése szerint az ananász, a kakaó, a mangó, a shea, a kókusz és a paradicsom esetében mutatkozik a legjobb lehetőség a teljes értéklánc lefedésére.

Az államtitkár biztosította a ghánai partnereket arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen úgy vélik, a körzeti mezőgazdasági kirendeltségek létrehozásán keresztül lehetne a leghatékonyabban megvalósítani a tudás- és technológiatranszfert.

mangó

Magyar együttműködéssel mangófeldolgozó üzemet hoztak létre Ghánában – fotó: Pixabay

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója elmondta, hogy az elmúlt években különösen élénkké váltak a kétoldalú kapcsolatok. Példaként elmondta, magyar együttműködéssel mangófeldolgozó üzemet hoztak létre Ghánában, valamint mintafarmok létesülnek az országban, ahol a legfontosabb élelmiszernövények fajtáit tesztelik, és korszerű termelési technológiákat mutatnak be. Hozzátette, hogy halászati együttműködést is indítottak Ghánával, és tárgyalások folynak egy paradicsomfeldolgozó üzem létesítéséről.

A főigazgató kitért arra, hogy afrikai relációban elsőként indították el fiatal kutatók cseréjét a két ország között. A ghánai fiatalok tanulmányozhatják a legkorszerűbb agrárfejlesztési technológiáinkat, a fiatal magyar kutatók pedig ghánai agrárkutatási intézményekben végzik tudományos munkájukat.