Hosszú hetek várakozásai után végre megérkezett a várva várt lehűlés és az egész országot érintő csapadék. Az eső mennyisége most is változó nagyságú, de legalább a legaszályosabb térségekre is jutott több-kevesebb – írja a dr. Aponyi Lajos előrejelzésében a magyarnovenyorvos.hu-n.
A sok csapadék miatt sok helyen áll az aratás – fotó: pixabay.com
Mint írja, a most aratásra váró kukoricán és napraforgón mindez már nem segít, de megkönnyítheti az őszi növények alá a talajelőkészítési munkákat és a most aktuális őszi káposztarepce vetését és kelését.
Jól kalkuláltak azok a gazdák, akik az elmúlt napokban megkezdték a repce vetését, mert viszonylag gyors kelésre számíthatnak, ami egyenletesebb növényállományt biztosít. A kukorica és a napraforgó betakarítása az eső miatt megáll néhány napra, de utána ismét folytatódhat, mert a korábbi hetek mindenütt megérlelték a betakarítani valót.
A repce árvakeléseken található bolhafajok hamarosan áttelepülnek a kelő növényekre, így fokozottan figyelni kell a megjelenésüket, mert a szikleveles állomány könnyen legyengülhet már néhány bolharágástól is, majd elpusztulhat a kiszáradás következtében.
Már az első kelő növények megjelenése előtt ki kell helyezni a kártevő betelepedését jól jelző sárga színű ragacsos fogólapokat és a sárgatálakat.
Az árvakelésű tarlókat is már hetek óta látogatja a másik veszélyes kártevő, a repcedarázs, így az áttelepülés a vetések kelése után azonnal várható. A repcedarázs rajzása az alkonyati órák áteső fényében figyelhető meg a leginkább. A hímek és nőstények párzása után hamarosan megkezdődik a tojásrakás. Az első álhernyók a meleg őszön gyorsan kikelnek, így komoly levélveszteséget képesek okozni a néhány leveles repcén, emiatt a károsítás elkerülése érdekében fontos teendő a vetések mindennapi szemlézése.
A repcedarázs rajzása az alkonyati órák áteső fényében figyelhető meg a leginkább – fotó: pixabay.com
A kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke is rajzik még, de érdemi károsítás már csak a másodvetésű takarmány és csemegekukorica táblákon várható. Az idei molyfertőzés az aratás előtt álló táblákban a tövek mintegy 20 %-át érintette, ezek egy részén a szár eltörése figyelhető meg, ami megakadályozza a veszteségmentes betakarítást. Jelenleg még alacsony szintű a hernyókárosítás nyomán kialakuló csőpenész fertőzés, de ez a várható esőzések nyomán valószínűleg még emelkedni fog.
Változó nagyságú az aratásra váró napraforgó területeken a szárfertőzés nagysága. Míg a dunántúli területeken főként az alternária fertőzött, addig a szárazabb alföldi táblákban a fómás megbetegedés volt a gyakoribb. A makrofomina a tartós szárazságban országrésztől függetlenül magas fertőzést mutat, gyakori foltszerű szártöréssel.