A kertészeti támogatások a fejlesztéseket szolgálják
A rendelkezésre álló 66,5 milliárd forint technológia fejlesztésre, üveg- és fóliaház létesítésre, új ültetvény telepítésére és megújítására, illetve gyógynövénytermesztésre biztosít forrást. Az idei évben a kertészeti ágazat további fejlesztését szolgálja majd a gépbeszerzést segítő 10 milliárd forintos felhívás is, amelynek részletei júniusban lesznek elérhetők a gazdálkodók számára. Ezzel együtt az ágazat számára a 2014-2020 közötti programozási időszakban több mint 76 milliárd forint került elkülönítésre. A felhívásokat, valamint a vonatkozó dokumentumokat a www.palyazat.gov.hu honlapon találhatják meg az érdeklődők.

Őshonos állatfajták tenyésztői, figyelem!

2016. március 1-ével megkezdődött a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatáshoz kapcsolódó kifizetési kérelmek benyújtása. Az MVH felhívja a támogatást igénylők figyelmét, hogy a kifizetési kérelmet és esetleges mellékleteit kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. Fontos, hogy a kérelmet nem elég elmenteni, azt a beadás gombra kattintva lehet ténylegesen benyújtani.
szürkemarha

Ha javul az idő, egy-két héten belül megkezdődhet a vetés Zalában – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke. A vetési terv szerint a tavaszi növények vetésterülete meghaladja az 56 ezer hektárt: 3 ezer hektáron tavaszi árpa, 900 hektáron zab kerül a földbe. A szója vetésterülete csaknem 5 ezer hektár lesz, 245 hektáron burgonyát, kisebb - 100 hektár alatti - területen magborsót termelnek. A legnagyobb, 37 ezer hektárt meghaladó területen kukoricát nevelnek majd, a napraforgót pedig mintegy 7330 hektáron vetik el.

A technológia afelé halad, hogy a fejlesztések révén az eszközök önállóan fognak közlekedni

Őstermelők figyelem! Közeleg a határidő!
Ne hagyja az utolsó napra a hatályát vesztett igazolvány helyett az új őstermelői igazolvány kiállításának kérelmezését. Március 20. a határidő. Tekintve, hogy március 20. közeli dátum, és jelentős a még érvényes igazolvánnyal nem rendelkező, korábban őstermelőként nyilvántartott ügyfelek száma, ezért a NAK kéri, hogy a nyitva álló időpontban a várható torlódások elkerülése érdekében minél hamarabb keressék meg az állandó lakóhelyük szerint illetékes falugazdászt az ügyintézés céljából. Az őstermelői igazolványok ügyintézése felgyorsítható, további információkért kattintson IDE.