A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek a
földszerzés új lehetőségével kapcsolatban elmondta: annak célja,
hogy az állami földekből egy újabb jelentősebb területhez
juthassanak hozzá a gazdálkodók, mielőtt a magyar földpiac forgalma
teljesen szabaddá válik az uniós szabályoknak megfelelően. 
    Mint mondta, arról nem tud konkrétan nyilatkozni, hogy mekkora
földterület kerülhet majd így új tulajdonosokhoz, ugyanis a
kedvezményes földhitel-program és az árveréses földértékesítés
gyakorlatára eddig nem volt példa.
    A miniszter megjegyezte: földet minden gazdálkodó saját
forrásaiból is vehet, de mint mondta, a többség várhatóan a
kedvezményes hitelt akarja majd felhasználni.
    Az agrárminiszter utalt arra is, hogy amennyiben a tapasztalatok
kedvezők, úgy, a hitelkeret kimerülését követően új tárgyalások
lehetségesek a bankokkal a további földvásárlások kedvezményes
finanszírozására.
    A gazdálkodók a kedvezményes földhitel-program keretében
magánforgalomban is vásárolhatnak a kölcsön felasználásával földet.
Emellett a "Földet Életjáradékért" program keretében eddig az állam
által megvásárolt földből - amely mintegy 50 ezer hektár - ugyancsak
vehetnek ugyanilyen konstrukcióban.
    Az állami földet bérlők bérleti jogviszonyukat átalakíthatják
tulajdonjoggá. Gráf József megjegyezte, hogy természetesen ez nem
vonatkozik valamennyi állami földre, a területekre pályázni lehet. A
földterületüket növelni szándékozó gazdálkodók szabad árverés útján
szintén szerezhetnek földet. Ezeket a területeket az eddigi
használókkal egyeztetbe bocsátják árverésre.
    A kedvezményes földhitel-progamot a kormány a 100 lépés proram
agrárintézkedései között hírdette meg a múlt évben. A proram
végrehajtására 18 milliárd forintot hagyott jóvá a kabinet. Ebbeől
az összegből 6 milliárd forintot a kisebb földterülettel rendelkező
gazdálkodók számára különítettek el. A miniszterelnök múlt héten a
Magyar Agrárkamara kibővített elökségi ülését
követősajtótájékoztatón jelentette be, hogy január végén
megkezdődnek a földárverések.

Forrás: MTI