A grillezés most igazán népszerű, sőt az utóbbi évtizedekben sokat fejlődött mind a technológiát, mind a fűszerezést tekintve. A fogyasztásösztönző kampányban a kitűnő minőségű baromfihúst és baromfi-termékeket népszerűsítik, az egészségtudatos vásárlás és táplálkozás fontosságára hívják fel a fogyasztók figyelmét, a baromfik sokszínűsége és változatossága mellett.

grillcsirke

Grillcsirke rozmaringgal – fotó: Agrármarketing Centrum

A hazai baromfi ágazat a magyar állattenyésztés legnagyobb és egyben folyamatosan fejlődő ágazata, jelentősége a hazai fogyasztók ellátása és az export szempontjából is kiemelkedő. Az ágazat kibocsátása 2020-ban 294,1 milliárd forint volt, amely a mezőgazdaság kibocsátásának 10%-át tette ki. A hazai baromfiágazat európai szinten is kifejezetten sokszínű, gyakorlatilag minden faj és hasznosítási típus megtalálható benne.

Emellett az ágazat foglalkoztatási képessége is igen jelentős, több tízezer ember számára nyújt biztos megélhetést. Baromfihúsból önellátottsági szintünk mintegy 160-180%, azaz a jelentős belföldi fogyasztás kielégítésén túl (amely nagyságrendileg 40 kg/fő/év), jelentős exporttermékünk is. A BTT 2020. évi adatai alapján legnagyobb mennyiségben csirkehúst fogyasztottunk, ez az összes fogyasztás mintegy 85%-a, de kedvelt a rendkívül alacsony zsírtartalmú pulykahús (3 kg/fő/év), valamint a víziszárnyas fogyasztás is (2 kg/fő/év) jelentős.

A hazai termelésből származó baromfitermékek megfelelnek a világszinten is legszigorúbb EU szabályozás követelményeinek (élelmiszerbiztonság, állatjólét stb.), így változatos, jó minőségű és biztonságos választása lehet a fogyasztóknak.

cseirkehús

Számos ízletes módon elkészíthető – fotó: Agrármarketing Centrum

A fogyasztói igények változása is azt mutatja, hogy a nyers termékeken túl egyre népszerűbbek a félkész termékek is, mint például az előre pácolt csirke- és pulykamell és -comb, amely egyszerű és gyors grillezést tesz lehetővé.

A fogyasztásösztönző kampány szakmai és életmódmagazinokban, azok nyomtatott és online felületein receptes videókkal, hirdetésekkel és ismeretterjesztő cikkekkel, receptekkel népszerűsítik a csirke-, pulyka-, kacsa- és libahús fogyasztását.

Bárhol, bármikor baromfi

A hús ősidők óta az emberiség létfontosságú tápláléka. A hús és húskészítményekben találhatóak meg azok a fehérjék, amelyek az emberi szervezet számára az úgynevezett nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavakat jelentős mértékben tartalmazzák. Ezeket a szervezet más úton nem képes előállítani. Egyrészt fontos fehérje és ásványi anyag forrásnak tekinthetők, másrészt kiemelkedő vitaminforrások (B1, B2, B6 és E vitamin).

baromfihús fogyasztást népszerűsítő kampány

A baromfihúsok nagy előnye magas fehérjetartalmuk mellett, hogy kedvező jegyeiket konyhatechnológiai elkészítésük – sütés, főzés, párolás – során is megtartják. Sütés közben jelentős mennyiségű vizet veszítenek, így tápanyag-tartalmuk koncentrálódik. Zsírtartalmuk elegendő ahhoz, hogy más zsírok és olajok hozzáadása nélkül, önmagukban süthetők legyenek – például grillcsirke –, de a kész hús zsír- és energiatartalma még mindig lényegesen alacsonyabb, mint más, nem szárnyas húsoké. Ennek folytán az egészséges táplálkozásban is jelentős előnyük van. Grillezzünk a szabadban, vagy válasszuk egy étterem étlapjáról, a baromfihús mindig kiváló választás.