Kovács Gergő, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktorjelöltje a doktori értekezésében a citromfű legfontosabb betegsége, a szeptóriás levélfoltosság elleni védekezés lehetőségeit kutatta, vizsgálva a fajták fogékonyságát, valamint növényi és ásványi eredetű anyagok hatékonyságát szabadföldön és in vitro körülmények között.

A citromfű (Melissa officinalis L.) pályája történelmi korokon ível át. Paracelsus gyógyhatású karmelitavizétől a 2015-ben elnyert „Az év fagylaltja” díjig terjedő sikereit kellemes, citrusos illatú illóolaja és fenoloid típusú vegyületei alapozták meg – írja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közleménye.

citromfű

Beteg levélzetű citromfű – fotó: Kovács Gergő

Termőterülete hazánkban csupán pár száz hektárra tehető, de a növény szárított leveleinek felhasználásával készített gyógy- és élvezeti teák szinte minden drogériában és élelmiszerüzletben kaphatók. A növény illóolaját és kivonatait vírusellenes tulajdonságuk miatt ajakherpesz elleni kenőcsök készítéséhez is használják.

A gyógynövény kultúrák növényvédelmi technológiájának fejlődését több tényező is gátolja, ezek között a beszűkült növényvédőszer hatóanyag paletta az egyik jelentős akadály. Ennek oka, hogy a növényvédőszer-gyártók kevésbé érdekeltek abban, hogy új készítményeiket a kisebb gazdasági jelentőségű kultúrákban is engedélyeztessék. Emellett a vezető kultúrákat is sújtja, hogy az EU növényvédő szer hatóanyagok sorát vonja vissza, de ezzel sajnos nem tart lépést az új hatóanyagok bevezetése.

citromfű

A fajtaválasztásnak növényvédelmi szempontból fontos szerepe van – fotó: Kovács Gergő

Kovács Gergő első kézenfekvő kutatási célja ezért az volt, hogy megvizsgálja különböző származású citromfű anyagok fogékonyságát a szeptóriás levélfoltosság kórokozójára (Septoria melissae Desm.). Az Egyetem Soroksári Kísérleti Üzemében és Tangazdaságában beállított, három évig tartó szabadföldi vizsgálatai során megfigyelte, hogy a kórokozó kártétele az altissima alfajba tartozó állomány esetében volt a legkisebb.

Emellett a többi vizsgált fajtánál is jelentős fogékonyságbeli eltérésekről számolt be. A vizsgálati eredmények alapján a jövő ígéretes feladata lehet ellenálló genotípusok szelektálása. Az ellenálló fajták használatával a növényvédelmi költségek jelentősen csökkenthetők.

A kutató a produkcióra és beltartalomra irányuló vizsgálatai alapján rámutatott, hogy a levelek hatóanyag tartalma összefügg a levélfelület fertőzöttségének mértékével. A szeptóriás fertőzés negatívan hat az illóolaj-tartalomra, mert csökkenti a növény ép mirigyszőreinek a számát, amelyek a citromos aromájú illóolaját tárolják.

citromfű

A fahéj és a fokhagyma vizes kivonata is hatékonyan gátolja a kórokozó növekedését táptalajon – fotó: Kovács Gergő

A gyakorlat számára legizgalmasabb vizsgálatait a kórokozó tenyészeteivel végezte. Eredményei alapján a ceyloni fahéj és a kakukkfű illóolaja 0,3% és 0,1% koncentrációban képes teljesen gátolni a kórokozó növekedését táptalajon. A fahéj illóolaja továbbá akadályozza a kórokozó konídiumainak csírázását is. Az illóolajok mellett a szegfűszeg, a fahéj és a fokhagyma vizes kivonata is hatékonyan gátolja a kórokozó növekedését táptalajon.

A vizsgált szervetlen vegyületek (oltott mész, szódabikarbóna és vízüveg) laboratóriumi körülmények között szintén hatékonynak bizonyultak a kórokozó ellen. Szabadföldi növényállományban a réztartalmú lombtrágya készítmények is hatékonyan csökkentették a kórokozó kártételét.

Kovács Gergő eredményei kiindulási alapul szolgálnak az ellenálló citromfű fajták nemesítéséhez, továbbá a citromfű és tágabb értelemben a gyógynövény kultúrák környezetbarát növényvédelmének fejlesztéséhez. A kutatást Zámboriné Dr. Németh Éva egyetemi tanár (MATE) illetve Dr. Nagy Géza (NÉBIH) társ-témavezetésben segítették.