Érik Magyarországon a gyümölcskrízis, ugyanis egyre nehezebben birkóznak meg a termelők az időjárással, ha a tavaszi fagy nem viszi el virágzáskor a termést, akkor az aszály és a jég még mindig rengeteg kárt tehet. Ahogyan ez meg is történt az idén. Hihetlenül sürgetővé vált a technológiafejlesztés a gyümölcstermesztésben, ami, ha megvalósul, a mostaninál is drágább gyümölcsárakat fog eredményezni.

Pedig a gyümölcs már most sem olcsó.

A pálinka is egyre drágább

Mivel a pálinka gyümölcsből készül, nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a pálinka is drágulni fog, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke a Világgazdaságnak nyilatkozta azt, hogy a 25-36 százalékos gyümölcsár-növekedést, az energiaárak robanásszerű emelkedését, az üveg drágulását ugyan csak részben, de kénytelenek a kereskedelmi főzdék is beépíteni az áraikba. Mint mondta, körülbelül 40 százalékos áremelésre lenne szükség, de ennyit nem fog elviselni a piac.

A bérfőzdei árak is emelkednek, de egyszerűbb a képlet

Nem vesz mindenki pálinkát, hanem rengetegen gyűjtik össze otthon a gyümölcsöt, és viszik el bérfőzdébe a cefrét. Jelenleg dübörög a szezon, érik az alma, készül a cefre körtéből, szilvából és törkölyből, sok helyen már csak jövő évre lehet időpontot kapni főzetésre.

cefréshordók

Dübörög a cefreszezon – Fotó: Agroinform

A brutális áremelkedések idejét éljük, így a bérfőzdék áraiban is érzékelhető a változás, de azért két fontos tényező továbbra sem épül be a bérfőzetés díjába: a gyümölcsöt a főzető szerzi be, ami ha saját, esetleg egy betegségeknek jól ellenálló, kevés permetezést igénylő gyümölcsfáról származik, akkor a költsége elenyésző lehet. Illetve nincs szükség csomagolóanyagra sem, hiszen a pálinka szállítására és tárolására egy akár 20 évvel korábban beszerzett üvegballon is tökéletesen alkalmas, amivel elég gyakran lehet is találkozni a bérfőzdékben.

A bérfőzdék esetében a szolgáltatás díja nagy szórást mutat országos szinten, de elmondható, hogy kb. 1000-1500 forint/liter áron tudunk főzetni saját cefréből pálinkát (pontosabban párlatot), amely idén hozzávetőlegesen 10 százalékkal magasabb árszintet jelent az egy évvel korábbihoz képest. A drágulás hátterében elsősorban a munkabérek emelkedése és az energiaárak növekedése áll, az üstöket általában gázzal vagy tűzifával működtetik. És ne felejtsük el, hogy ma természetesnek vesszük az 1000 forint körüli bérfőzetési díjakat, de 2020 év végéig a mostani, már magasabb árszintnél is jóval drágábban lehet pálinkát főzetni a jövedéki adó miatt, akkoriban a legtöbb helyen 1800-2000 forintból lehetett kihozni egy liter párlatot.


Az árakban az is jelentős eltérést okoz, hogy mennyi cefrével rendelkezik a főzető. Egy 250 literes üst ugyanis alkalmas arra, hogy csak 100 liter cefre forrjon benne, viszont nagyságrendileg nem jelent kevesebb időtartamot a kevesebb cefre kifőzése, így a legtöbb helyen van egy alapdíj, amit mindenképpen ki fizetni. Viszont ha nagyon kevés pálinka lett a végeredmény, akkor a literenkénti munkadíj bizony több ezer forintra is kijöhet.

Tudj meg többet a gyümölcscefre készítéséről!

Így cefrézz, ha jó pálinkát akarsz! – Egy pálinkafőzde tapasztalatai

Adjuk vissza a törkölypálinka becsületét!

Az idő pénz!

A megfelelő gyümölcscefre előállításához odafigyelésre van szükség, tehát ha kevesebb pénzünkbe is kerül a saját pálinka, minden bizonnyal több időt kell ráfordítani, mintha az üzletben vennénk meg, hiszen nekünk kell összeszedni, mosni, aprítani, magozni a gyümölcsöt. Ráadásul vannak vele más költségek is:

  • A cefre elkészítéséhez szükség lesz néhány adalékanyagra: például fajélesztőre, foszfor- vagy citromsavra a megfelelő pH beállításához, pektinbontó enzimre, műanyag cefréshordóra.
  • A cefrét el kell szállítanunk a főzdébe, amihez lehet, hogy utánfutót kell bérelni. Ez sem ingyen van.

almafa

Sokan készítenek cefrét almából – Fotó: Agroinform

Felértékelődik az, amit magunk is meg tudunk csinálni

A családi kassza kímélése, a saját, házi megoldások népszerűsége, az energiapazarlás megszüntetése most szinte soha nem látott figyelmet kap. A házi pálinka tipikusan egy olyan termék, amely az otthon megtermelt alapanyagra épít.

De érdemes meggondolni, meddig megyünk el a házi megoldásokban. Az otthon főzött, áruházakban kapható, kisebb berendezésekkel készített párlat főzésével és fogyasztásával ugyanis jóval nagyobb kockázatot vállalunk, mintha bérfőzdébe vinnénk a cefrét. A főzdében egy szakavatott főzőmesterre bízhatjuk, aki a cefrét egy rendszeresen ellenőrzött pálinkafőző berendezéssel főzi ki.

Az otthoni pálinkafőzés kockázatairól ebben a cikkünkben írtunk.