A Fonyódi Turisztikai Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény "bemelegítő" részeként pénteken este a hajókikötőben óriáskivetítőn lehet végignézni a Románia–Magyarország világbajnoki selejtező labdarúgó mérkőzést. A meccs után Retro Disco lesz DJ Forkmann-nal.

Szombaton egész napos, ingyenes programsorozatot tartanak a fonyódligeti halastavaknál, ahol gasztronómiai különlegességekkel várják a látogatókat. Lesznek különféle harcsából készült ételek, élőhal vásár, zamatos balatoni borok és faszénen sült erdélyi kürtős kalács. Csónakázással egybekötött túra is indul, ahol a vendégek megismerkedhetnek a berek élővilágával és a tórendszerrel. A kikötő és a halastavak között ingyenes kisvonat szállítja félóránként a fesztivál látogatóit.

Délelőtt a helyi néptáncbemutató után a harcsa horgászatáról, életmódjáról, táplálkozásáról tartanak előadást, majd megkezdődik a harcsából készült ételek versenye. Lesz operett előadás, tavi harcsalehalászás, koncertek és harcsapaprikás készítés. A kikötőben este a szórakoztató programok és a halvacsora után lampionos vitorlás felvonulást rendeznek tűzijátékkal.

Vasárnap délelőtt ingyenes sétahajózással egybekötött előadást tartanak A fonyódi halászat és hajózás múltja címmel.  Délben Fonyód kincseit bemutató sétát vezet Varga István helytörténész. Délután templomi koncert lesz a Római Katolikus Plébánián. Este a Sándortelepi strandon (a kikötő mellett) Latin magic címmel Szűcs Antal Gábor és Gál Péter tart műsort, majd máglyát gyújtanak.

További információk: fonyod@balatonfonyod.hu, info@magyartenger.com, www.balatonfonyod.hu, ww.fonyodinyar.com honlapokon.