Herczegh Andrással, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Mióta működik az alapítvány?

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványt 1991-ban alapították, már több mint negyedszázada működik. Létrehozása részben Phare-program keretében (uniós előcsatlakozási alap) történt, továbbá öt korabeli bank, illetve az Agrárminisztérium jogelődjének közreműködésével. Az akkori bankok három jogutódjával és a minisztériummal együtt most négy alapítónk van.

Mi volt az alapítói szándék?

Ahogy az alapítói okiratunkban megfogalmazták: a cél készfizetőkezesség-vállalás biztosításával növelni azon vállalkozások hitelképességét, amelyek a pénzügyi intézményeknek nem tudnak kielégítő biztosítékot felajánlani, és így lehetővé tegyük számukra, hogy fejlesztéseikhez külső forrásokhoz jussanak. Ennek megfelelően végezzük továbbra is tevékenységünket, egyre szélesebb körben.

Időközben persze nagyon sokat változott mind a bankrendszer, mind a gazdatársadalom. Az AVHGA életében nagy változást hozott, amikor 2010-ben a bankokkal egyenértékű pénzügyi vállalkozás lett. Ez azért volt fontos lépés, mert a kezességvállalás a pénzügyi intézmények számára úgy fogadható el, hogy a fedezetet egy olyan szervezet biztosítja, amelyre éppúgy irányadóak a pénzügyi szervezetekre vonatkozó jogszabályok, kockázatkezelési, felügyeletei és más előírások, mint rájuk.

kép

Herczegh András: "Arra biztatom a gazdálkodókat, hogy már a hiteltárgyalás során kérdezzenek rá, milyen feltételekkel kaphatnak hitelt alapítványi kezességvállalással vagy anélkül" – fotó: AVHGA

Mi a mai működési gyakorlatuk? Mi a fő projektjük?

A mi fő projektünk az, hogy a hetente beérkező több száz hitelkérelem mögé álljunk, és ha megfelelnek a feltételeknek, nagyon gyorsan segítséget nyújtsunk. Akár a karácsony és szilveszter közötti időszakban is. A mezőgazdaság hiteligénye sokkal nagyobb, mint más ágazatoké. Megfigyelhető, hogy ezek a vállalkozások hagyományosan jó adósnak számítanak, de az ágazat sajátosságaiból fakadóan sokan küzdenek forráshiánnyal.

Az agrárszektor egészen speciális igényekkel rendelkezik: egyrészt hosszú a termelési ciklus, mivel egy beruházás jellemzően egy év alatt termel bevételt. Másrészt az ágazat erősen időjárásfüggő, ami a termelékenységet és a versenyképességet jelentősen befolyásolja.

Az AVHGA pénzügyi segítséget nyújt ahhoz, hogy a vállalkozások minél gyorsabban reagálhassanak a változó környezethez, és terveiket megvalósíthassák.

Beruházásaikhoz általában támogatást igényelnek, a Vidékfejlesztési Program pályázati döntései pedig idén jelentek meg tömegesen. Most tehát a VP beruházásainak finanszírozásra helyezzük a fő hangsúlyt, hiszen ezek a projektek – ha megvalósulnak egy-két éven belül – jelentősen javíthatják az ágazat versenyképességét. Az elnyert támogatás általában a projekt 50 százalékát fedezi. Aki tehát sikeresen pályázik, az a másik felét vagy saját zsebből teszi hozzá, vagy bankhitelből. Ahogy a számok is mutatják, a többség az utóbbi utat járja. A vidékfejlesztési projektben eddig 8200 pályázatnyertes van, és ez szám még növekedni fog.

A pályázatnyertes elmegy a bankba hitelért. Mire számíthat?

Ehhez tudni kell, hogy miközben az EU-ban az agrárium nagyon sok támogatást kap – 35-40 százalékot képvisel az uniós büdzsében –, annak, hogy valaki kedvezményes hitelhez vagy hitelgaranciához jusson, komoly korlátai vannak. Ha például a vállalkozás 50 százalékos vissza nem térítendő támogatásban részesült, ahhoz már nem kaphat más kedvezményt. Tehát nem nyújthatunk – vagy csak nagyon drágán, piaci alapon –  kezességet a hiteléhez.

Komoly fejtöréssel jár, hogy olyan konstrukciót alakítsunk ki, amellyel többlettámogatást tudunk adni. Ilyen alternatív megoldás az Európai Beruházási Alappal kötött megállapodás, amely a COSME-program keretében lehetővé teszi, hogy az AVHGA több mint 50 milliárd forint hitel kihelyezését segítse a mezőgazdaságban. A COSME-program fő előnye, hogy nem minősül állami támogatásnak, így nem korlátozza, hogy a vállalkozás további kedvezményes hitelprogramban vegyen részt, vagy vissza nem térítendő támogatásra pályázzon. Emellett pedig az állami költségvetést is kíméli, hiszen több mint kétmilliárd forint megtakarítást eredményez azáltal, hogy az ügyletek mögött nem az állam viszontgaranciája áll.

A COSME-program keretén belül az AVHGA eddig több mint 1000 ügylethez adott kezességet, közel 20 milliárd forint hitelösszeghez.

Az AVHGA-hoz fordulás már automatizmus?

Ez különböző módokon történik. Van, ahol az ügyfelekkel foglalkozó ügyintézők döntenek erről, van, ahol „dobozos termékként” automatikusan kapcsolódik a hitelügylethez a kezesség. Jó példa erre az Agrár Széchenyi Kártya, amelynek keretében eddig 120 milliárd forint feletti összeg került kihelyezésre. Ezek zömében 8-10 milliós tételek.

Hogyan történik maga a kezességvállalás?

A gazdálkodók nagy része a kezességvállalást mint pénzügyi eszközt nem ismeri eléggé. Ennek ellenére az AVHGA gazdálkodókat támogató szervezetként már beépült a magyar agrártársadalomba. Sokan ismernek minket, tudnak az általunk nyújtott lehetőségekről. Van három-négy olyan bank, amely nagyon aktív a vidékfejlesztésben, velük több terméket is kialakítottunk a garancianyújtásra. Ezek közé tartoznak a takarékszövetkezetek is.

A gazdálkodó által felkeresett bank küldi el az AVHGA-hoz az adott ügylethez kapcsolódó dokumentációt, amely alapján a kezességet kéri. A kezesség az uniós jogszabályok alapján a teljes hitelösszeg maximum 80 százaléka lehet. Ez azt jelenti, hogy a bank kockázata a hitel egyötöde, mi pedig a négyötödét vállaljuk. Lehet persze kevesebb is, a döntés mindig egyedi.

A magyar állam 85 százalékos viszontgaranciát biztosít számunkra. A már említett uniós COSME-program esetében a viszontgarancia csupán 50 százalék. Így bár kockázatosabb számunkra, azért alkalmazzuk mégis, mert a Vidékfejlesztési Programban többlettámogatásként csak ez nyújtható a pályázatnyerteseknek.

Jelenleg 300 milliárd forint fölött van a kezességgel biztosított hitelállományunk, amely számottevő összeg, ha összevetjük a mezőgazdasági hitelállománnyal, amely 630 milliárd forint.

kép

"A COSME-program keretén belül az AVHGA eddig több mint 1000 ügylethez adott kezességet, közel 20 milliárd forint hitelösszeghez." – fotó: AVHGA

Milyen mértékben volt szükség eddig a viszontgaranciákra?

A gazdálkodók jó adósok. Más ágazatokhoz képest különösen. Ráadásul az ügyfélkörünk több mint fele az őstermelő, aki saját vagyonával is felel a tartozásaiért, tehát nem vállal észszerűtlen kockázatokat. Ezenkívül az elmúlt években az agrártámogatások kiszámítható, stabil környezetet jelentettek, így a korábbi esztendőkhöz képest is kevesebb volt a beváltás. Bővülő kockázatvállalásaink és a megnövekedett állományunk következtében azért a jövőben számottevő mértékű bukásokkal is számolunk.

A növénytermesztés ebben a támogatási környezetben minden probléma (klímaváltozás, aszály, világpiaci árak alakulása stb.) ellenére biztonságosan finanszírozható a bankok számára. Az állattenyésztésben már nagyon vegyes a kép. Az élelmiszeriparban vannak jó cégek, de sokkal kockázatosabb a hitelkihelyezés.

Hogyan néz ki ügyfélkörük a mezőgazdaság különböző szegmensei szerinti bontásban?

2012 óta megháromszorozódott a kezességgel biztosított fennálló hitelállományunk, ez az összeg már meghaladta a 300 milliárd forintot. A portfóliónk nagyon sokszínű: Agrár Széchenyi Kártya-ügyletek, közvetlen támogatásokat előfinanszírozó esetek, forgóeszköz- és folyószámlahitelek, beruházási kölcsönök, lízing- és faktoringügyletek egyaránt jelen vannak.

A vállalkozások méretét tekintve a mikróvállalkozások hiteleihez kapcsolódó kezességek teszik ki ügyleteink 85 százalékát, a növekedés üteme ebben a szegmensben volt a legdinamikusabb. Ugyanakkor a nagyobb méretű mezőgazdasági vállalkozások számára is megoldást kínálunk, hiszen ezek fejlesztései növelik leginkább az ágazat hatékonyságát.

A gazdálkodók közvetlenül is fordulhatnak az AVHGA-hoz, vagy csak a bankokon keresztül?

Köszönöm a kérdést! Különböző konferenciákon mindig elmondom, hogy alapítványunk kezességnyújtása több ezer helyen érhető el az országban. „Fiókhálózatunk” ugyanis a teljes magyar bankrendszer.

Nincs olyan bank vagy takarékszövetkezet, amellyel ne működnénk együtt.

A gazdálkodó tehát bármelyik pénzügyi intézményt felkeresheti a hitelért, és jelezheti kezességi igényét is. Ha úgy gondolja, hogy a maximum félszázalékos hitelgarancia megéri neki, hogy jobb feltételekkel (nagyobb összeg, hosszabb futamidő) kapjon – vagy egyáltalán kapjon! – hitelt, és ne kelljen fedezetül bevinnie ingatlanokat, ingóságokat, akkor mindenképp számíthat a kezességünkre.

Arra biztatom a gazdálkodókat, hogy már a hiteltárgyalás során kérdezzenek rá, milyen feltételekkel kaphatnak hitelt alapítványi kezességvállalással. Természetesen vannak olyan termékkonstrukciók, ahol az ügyintéző magától is figyelmükbe ajánlja ezt a megoldást.

Az nyilván megoldhatatlan, hogy egyenként tárgyaljunk, és ráadásul fölösleges is lenne, hiszen a hitelhez közvetlenül kapcsolódik a kezességvállalás. Arra viszont van lehetőség, hogy egy-egy kiemelt projekt esetében előzetesen is tárgyaljunk, és átbeszéljük a finanszírozás feltételeit.

Milyen arányú az AVHGA által elutasított kérelmek száma?

Ami a bankon átmegy, azok több mint 99 százalékáért vállaljuk a kezességet. A probléma inkább ott van, amikor nem megy át a bankon, pedig az alapítvány segítségével átmehetne. Itt keressük a továbblépési lehetőségeket!

Hogyan lehet feloldani ezt a helyzetet?

Például úgy, hogy a gazdálkodó már előre, mondhatni proaktívan lép fel a banknál is. A bankokkal közösen mi is dolgozunk ezen, újabb és újabb termékek vannak, lazítunk a kockázatvállalási feltételeken. Továbbá ismertebbé tesszük a banki ügyintézők körében az alapítványi kezességvállalást. Mivel a bankokban is óriási a fluktuáció, folyamatosan dolgozni kell azért, hogy jó legyen az összhang a szervezetek között.

Vannak kiadványaink is, amelyek a bankokban is elérhetők. A honlapunkon is lehet tájékozódni. Hamarosan lesz egy olyan lehetőség is, hogy a hitelt felvevő meg tudja nézni, megfelel-e a kezesség igénybevételéhez szükséges feltételeknek. Telefonos megkeresés elől sem zárkózunk el. A most kidolgozott kezességi ígérvény segítségével is módjuk lesz a gazdálkodóknak a jövőben személyesen elindítani a hitelezési folyamatot.

Ám lehetnek olyan esetek, amikor mégis célszerű közvetlenül hozzánk fordulni. Mondjuk akkor, amikor egy banki ügyintéző arra hivatkozva utasítja el a hitelkérelmet, hogy az alapítvány nem vállalja a kezességet. Ilyen esetekben már voltak sikersztorik: utánajártunk, és mégiscsak meglett az a hitel. Tehát nagyon érdemes utánanézni, ha valaki az AVHGA-ra hivatkozva nem kap hitelt, mert ezen esetek többségében valószínűleg nem is láttuk az ügyet.