Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a beszédében többek között arról szólt, hogy megszületett az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséről szóló Nemzeti Akcióterv. Ez a dokumentum összegzi azokat a feladatokat, amelyeket végre kell hajtani annak érdekében, hogy az ökológiai gazdálkodás körébe vont területek nagysága növelhető legyen.

Az akcióterv növelni hivatott az alapanyagok feldolgozottsági szintjét, fejleszteni a marketingtevékenységet és előmozdítani a kutatói hálózatok létrehozását. Utalt arra is: további cselekvési tervek is készülnek a tárcánál az ágazat helyzetének javítására. Ilyen a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia, valamint a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program. A lefektetett tervek szintén azt szolgálják, hogy az ökológiai gazdálkodás feltételei javuljanak Magyarországon, főként a fenntarthatóság szempontjából. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, Magyarország továbbra is fenn kívánja tartani az ország GMO-mentességét, még ha támadások is érik emiatt.

Illusztráció: transindex