Schanda Tamás szerint az alapvetően már elektronikus felvételi eljárás átlátható, a diákok egyszerűen és könnyen adhatják be jelentkezésüket. A felvételivel kapcsolatos pontos információk a felvi.hu oldalon találhatók.

A kép illusztráció! – fotó: Shutterstock

Az államtitkár kitért arra is, hogy a szakképzésről szóló új törvény létrehozta az okleveles technikusi képzést, így a felvételi eljárás kiegészült az erre vonatkozó szabályokkal. Az új technikusképzésben a szakmai vizsga emelt szintű érettségi vizsgának felel meg, de a jeles vagy jó eredményű szakmai vizsga a felvételi pontszámítás alapjául is szolgálhat a szakirányú továbbtanulás esetében - olvasható a közleményben.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre csak a felvi.hu honlapon elérhető E-felvételi rendszerben lehet jelentkezni február 15-ig. A felvételizőknek a véglegesítés után legkésőbb február 20-án éjfélig hitelesíteniük kell jelentkezésüket Ügyfélkapun keresztül vagy az E-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával – ismertették.

Hozzátették: a jelentkezők legfeljebb hat helyet jelölhetnek meg, hármat díjmentesen.