Az agrárszakma elismertségének növelése, az abban elhelyezkedők számának gyarapítása a célja az Agrármarketing Centrumnak (AMC) is, amely örömmel csatlakozott az Agroinform.hu és a HR Portál által szervezett AgroHR konferenciához.

A 2018. szeptember 25-én, kifejezetten agrárszakmai szereplőknek, munkáltatóknak és HR szakembereknek szóló rendezvény többek között arra igyekszik rávilágítani, mivel tehetik vonzóvá az agrárcégek az ágazatban történő elhelyezkedést, valamint milyen szaktudásra érdemes szert tennie azoknak, akik a mezőgazdaságban képzelik el a jövőjüket.

A digitalizált mezőgazdaság – avagy más néven precíziós gazdálkodás – technológiai háttere hazánkban is rendelkezésre áll és egyre több gazdálkodó ismeri fel fontosságát. Ennek megfelelően a munkaerőpiaci kereslet-kínálat is változóban van, hiszen a hagyományos szaktudás mellett az agrárinformatikailag képzett munkaerőre is egyre nagyobb az igény. A jövő agrárszakemberei és gazdálkodói számára ez a „befektetés”, azaz az agrárinformatikai képzés mindenképpen megtérül, hiszen a jelenlegi becslések szerint 2050-re a jelenleginél 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség. Ez a kihívás jelentősen átalakítja majd az agrárszakképzési rendszert, valamint az ágazat munkaerőpiaci sajátosságait.

A konferencia szakmai partnereként az AMC célja az, hogy minél több fiatallal és munkavállalóval felismertesse, hogy miért érdemes az agrárium és az élelmiszeripar területén lévő foglalkozásokat választani. A több évtizede javarészt bel- és külföldi kiállítási megjelenéseket, fogyasztásösztönző kampányokat szervező AMC a marketing és kommunikációs eszközök tárházával kíván hozzájárulni ahhoz, hogy informatikai tudással rendelkező, a legmodernebb eszközöket is használni tudó és akaró agrárszakemberek segítsék a modern, hatékony, adatalapú mezőgazdaság megteremtését. Az AMC arra törekszik, hogy méltó rangja legyen az agráriumban biztos megélhetést és karrier lehetőséget kínáló munkának.

A rendezvény célja bemutatni, mivel tehetik vonzóvá az agrárcégek az ágazatban történő elhelyezkedést – fotó: Agroinform.hu

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója már több ízben elmondta: „Szeretnénk eljutni oda, hogy a fiataloknak az agrárium területén egy minden szempontból vonzó életpályát tudjunk felvázolni, amely életcél lehet a XXI. században. Azt gondolom, ez egy klasszikus agrármarketing feladat is egyben, hiszen el kell mondanunk, meg kell mutatnunk a fiataloknak, hogy a gazdálkodás megbecsült, trendi foglalkozás. A fiatalok eléréséhez pedig a jövőben a legújabb marketing és kommunikációs eszközöket – például a közösségi média adta lehetőségeket - is igénybe kívánjuk venni”.

Az ügyvezető igazgató szerint minden olyan kezdeményezés fontos, amely a mezőgazdaság megújítását és az agrárszakma megbecsültségét célozza, ezért az Agrármarketing Centrum örömmel vállalta a szakmai partnerséget a konferenciával. Ondré Péter hozzátette: az Agroinform.hu-val, – mint az egyik legnagyobb agrárszakmai hírportállal – kitűnő a Társaság kapcsolata, hiszen számos alkalommal, többek között a 78. OMÉK szakmai napjának megszervezésében is közösen működtek együtt, de az AMC-t szakmai partnerként jegyzik a precíziós gazdálkodásról szóló PREGA kapcsán is.

Az AgroHR konferencia neves szakmai előadók tolmácsolásával az agrárágazat legújabb kihívásaira és azok megoldásaira helyezi a hangsúlyt és emellett praktikus tanácsokat kínál HR szakmai kérdésekben. A konferencia nem véletlenül viseli a „Befektetés az emberbe – szerezz előnyt, legyél menő munkáltató, amíg nem késő” alcímet, ugyanis a jól képzett munkavállaló mellett fontos a cégek hozzáállása, a humán erőforrás képességeinek fejlesztése, jó értelembe vett kiaknázása is.

A résztvevők választ kaphatnak a rendezvényen arra, hogy például hogyan lehet megszólítani a különböző generációkat, hogyan tehetik vonzóvá a szakmát az agrárcégek, milyen képzési lehetőségeket érdemes kínálni, vagy hogyan lehet motiválni az alkalmazottakat. Ezeket a témákat azonban nem csak az agrárvállalkozóknak, hanem valamennyi munkaadónak érdemes körbejárnia.

A konferenciát 2018. szeptember 25-én, 9 és 12.30 között a MÜPA Kék termében rendezik meg. Előzetesen regisztrálni, illetve a konferencia előadóiról és az elhangzó előadásokról bővebben érdeklődni ezen a linken lehet.