A MOHOSZ március 8-tól életbe lépő kormányzati szigorítások szerint aktualizált eljárásrendi tájékoztatója értelmében a horgászat egyéni szabadidős sporttevékenység, ezért az továbbra is megengedett (az érvényben lévő szabályozásokat betartva: csak nappali időszakban, nem csoportosan stb.).

Továbbra is lehet horgászni.

A horgászat egyéni szabadidős sporttevékenység, így március 8. után is engedélyezett – fotó: MTI/Bugány János

„A sporthorgászat a 2021. március 8-március 22-ig terjedő időszakban egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. A horgászat során – a belterületek kivételével – nem kell a maszkot viselni.” Este 8 óra és reggel 5 óra közötti időben az éjszakai horgászat továbbra sem engedélyezett.

„Állami horgászvizsga 2021. március 8-tól március 22-ig nem lehetséges. A jelentkezőket a vizsgabizottságok lehetőség szerint kiértesítik, valamint a HORINFO szakrendszer a tárgyban 2021. március 7-én külön rendszerüzenetet is küld ki.”A tájékoztatásban foglaltak alapján – bizonyos feltételekkel – 2021. március 22-től az elektronikus támogatású állami horgászvizsga ismét megrendezhető.

A teljes tájékoztató ezen a linken érhető el.