Elkezdődött a vetés alá szántás – fotó: Hurja József

Vasárnap az ország középső részén számíthatunk a legkevesebb felhőre és egyben a legtöbb napsütésre is, máshol változóan felhős idő várható. Napközben kevés helyen lehet futó zápor, viszont késő délutántól, kora estétől nyugat, délnyugat felől elkezd megvastagodni a felhőtakaró, ezzel együtt pedig a csapadékhajlam is megnövekszik.

Az északi, északnyugati szél elénk, szombaton többfelé erős lesz, az esti órákra mérséklődik átmenetileg a légmozgás.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 14 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 19 és 25 fok között várható, de a felhősebb részeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Országos előrejelzés: vasárnap estétől hétfő reggelig

Általában erősen felhős időre számíthatunk, de időszakosan - főként az északi, északkeleti tájakon - lesznek derült területek is. Egy kiterjedtebb csapadékzóna érinti hazánk elsősorban délnyugati felét, egyes részeken akár jelentősebb mennyiség is hullhat. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül. Hajnalra 5 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Az alacsonyabb értékekre a derült, szélcsendes helyeken, míg a magasabbakra a felhősebb, szelesebb tájakon számíthatunk.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!