CimbriaA CHH Karcagon dolgozó ciroknemesítő partnere elégedetten nyilatkozott a színosztályozó gépberuházást követően:

„A CHH Műszaki KFT mellett döntöttünk szakmai felkészültségük, illetve perspektivikus látásmódjuk miatt. Mindezeken túl, külföldi tanulmányaim során lehetőségem nyílt több kontinensen vetőmagüzemekbe ellátogatni, melyek során mindenhol azt hallottam, hogy a színszeparátor nem felhasználóbarát, nehéz beállítani és így a munkafolyamatokat részben lassítja.

A kereskedelemben van egy mondás: „no news is good news” vagyis ha nincs hír, az a jó hír. Így volt ez a CIMBRIA esetén. Sok-sok gyártó gépéről halottam a fenti állításokat, de a CIMBRIA SEA valahogy nem volt a véleményezettek listájában."

"Jelen pillanatban Európa, Észak-Afrika és Ázsia különböző országaiba szállítunk. Mondanom sem kell, erős harc folyik a különböző piaci pozíciókért, ezért elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, a magas hozzáadott érték minőségi fenntartása. Többek között emiatt is ruháztunk be a színszeparátorba. Korszerű technológiájának köszönhetően jutottunk el arra a minőségi szintre, hogy szinte minden vetőmagtételünk esetében 99,9 százalékos tisztaságot érünk el.” (A teljes riportwww.chh.hu honlapon olvasható)

CIMBRIA vállalatcsoport tagja az olasz SEA gépgyártó, akik már közel 50 éve gyártanak optikai szortírozókat

A CIMBRIA vállalatcsoport a magfeldolgozás gépeinek gyártói közül a legelismertebbek között van világszerte. A vetőmag kikészítés technológiában világelső, és Magyarországon is piacvezető. A hazai képviseletet a CHH Gépkereskedő, Gyártó és Műszaki Szolgáltató KFT látja el 16. éve.

2012-től a CIMBRIA vállalatcsoporthoz tartozik az olasz SEA gépgyártó, akik már közel 50 éve gyártanak optikai szortírozókat. A felhalmozott szakmai tapasztalat és a folyamatos innováció eredményezi azt a magas műszaki színvonalat, ami a SEA CHROMEX osztályozót az egyik legjobbá teszi a világban. Ez a gép a gyártó legújabb fejlesztése.

A 0,06 mm-es pixelméretre történő vizsgálat egyedülálló és kiemelkedő.

A legnagyobb hazai mezőgép kiállítás Innovációs különdíját nyerte el a CIMBRIA SEA CHROMEX elektronikus osztályozógép. A díjat az AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2017 kiállításon, Nemzetközi Termékfejlesztési díj- Gépesítés kategóriában kapta. Nagyon örülünk, hogy a 20 fős tekintélyes zsűri elismerte kitartó szakmai munkánkat.

Mik az előnyei az új fejlesztésnek?

Még jobb teljesítmény, szemléletes kezelőfelület, rendkívül egyszerű beállítások.

Miben nyilvánul meg a gép újszerűsége?

A 0,06 mm-es pixelméretre történő vizsgálat egyedülálló és kiemelkedő. A szín és színárnyalat mellett, már alak és méret szerint is osztályoz, ami előremutató technológia. A gép emellett 400 nm látható fénytartománytól a 2000 nm-es infravörös tartományig képes vizsgálni az anyagot. Az új EXAGON kezelőfelület pedig rendkívül felhasználóbarát működtetést biztosít.

Milyen kamerákat használ az új SEA CHROMEX?

A gép a legújabb generációs CMOS technológián alapuló teljes színképű 4096 pixeles, 0,06 mm-es optikai felbontású RGB kamerákkal, illetve opcionálisan NIR és InGaAs kamerákkal van felszerelve. Ezzel a SEA CHROMEX a piacon elérhető legnagyobb optikai felbontásra képes!

A grafikus kezelő felület segíti a gépkezelő munkáját.

Technikailag a Sea CHROMEX ma a legjobb és a legkifinomultabb színosztályozó a világon. Rendszerbe integrált alak- és méretfelismeréssel rendelkezik. Akár 16 különböző hibacsoportot képes egyidejűleg kezelni. A legnagyobb kihívást jelentő osztályozások is megvalósíthatók a paraméterek helyes beállításával, amelyeket a legkifinomultabb szoftver ellenőriz. A Sea CHROMEX könnyen bővíthető és sokoldalú, így a jövőbeni újítások eredményei tovább hasznosíthatóak a gép kialakításánál.

Lehet egyszerre hi-tech és könnyen kezelhető?

A Cimbria Sea CHROMEX elektronikus osztályozó a legmodernebb technikai megoldásokat alkalmazza, mégis felhasználóbarát. Az EXAGON grafikus kezelő felület színes, szemléletes és logikus. A gépkezelő könnyen megtanulja a beállítást. A színosztályozó a már meglévő gépsorokba könnyen beilleszthető.

Mit lehet elmondani a gép környezetre gyakorolt hatásáról?

A koncentrált selejt révén kisebb a környezetterhelés, kevesebb a veszélyes hulladék. A gép által közvetlenül felhasznált villamos energia csekély mértékű. A telepítése egyszerű, különösebb alépítményt nem igényel.

Hogyan profitálhat a fejlesztésből a beruházó?

A végtermék minőségi követelményei jelentősen fokozhatók, így magasabb értékesítési ár érhető el a feldolgozottság növelésével.

A hazai Cimbria képviselet gyorsan tud alkatrészt szállítani, szervizelni vagy gépet beállítani.

Az értékesítési piacok, a vevők megtartása könnyebb. A termények feldolgozása kisebb selejtarány mellett valósítható meg. A ma oly sokszor hangoztatott precíziós technológia ennél a gépnél azt jelenti, hogy minden anyagszemcsére külön- külön kiterjedő fizikai és akár biológiai vizsgálatot végez a kamerarendszer.

Milyen területeken alkalmazható a gép?

A mezőgazdaságban a minőségi feldolgozási folyamat gépeként, (pl: vetőmagüzemekben, biotermékek előállításánál) az élelmiszeriparban étkezési célú magok feldolgozásánál, malmi technológiában, gyógy- és fűszernövények kikészítése során. Takarmánykeverő üzemekben a toxinszennyezettség határérték alá szorításában. Egyéb feldolgozó iparban pl. műanyag granulátum, timföld, egyéb szemcsés anyagok válogatása közben. Hulladék újrahasznosítása során: műanyag őrlemény, üvegtörmelék, fémkábel őrlemény osztályozásában.

Mennyire rugalmas a szervizszolgáltatás?

A felhasználók visszajelzései szerint is a SEA CHROMEX optikai osztályozó megbízhatóan termel. Ha mégis szükséges, helyben, Magyarországról tudunk alkatrészt intézni, szervizelni vagy gépet beállítani. Emellett a gyár központjából távszervizzel, internetes kapcsolaton keresztül is elérik a gépet.

Bővebb információért nézze meg prospektusunkat és a videót.

A gépet működés közben a győri anyagvizsgáló laborunkban ingyen tesztelheti.
Állunk a feladat elé, tegye próbára a gépet! Részletekért egyeztessen kollégáinkkal!

CHH

Cím: H-9027 Győr, Körtefa u. 4.
Telefon/fax: (+36) 96/ 527-357
Mobil: (+36) 30/9475-440
E-mail: info@chh.hu
www.chh.hu