A gránátalma igazi különlegesség, hiszen sokan még csak látásból ismerik. Amíg pedig nem kóstoltuk, addig nincs is rá igényünk, hogy legyen saját gránátalmánk. Így hát az első lépés, hogy adjunk neki bizalmat és kóstoljuk meg. Utána pedig már nem lesz kérdés többé, hogy igenis szükségünk van rá a kertben.

Ráadásul nem csak azért mert ez a gyümölcs igazán finom és egészséges, hanem azért is, mert a gránátalma virágai igazán csodálatos látványt nyújtanak, így a szemünknek és a szájunknak is szüksége van rá. Akár az otthonunkban is. Ugyanis a gránátalmából csodálatos szobanövényt nevelhetünk.

Ismerd meg a gránátalmát

A gránátalmát már elődeink is ismerték és elismerték. Nem véletlen, hiszen nagyon sokat tudtak róla, még azon túl is, hogy finom a gyümölcse. Az olaszok például nem csak ették, hanem még a ruháikat is festették vele. Sőt, krémekbe is beletették, mert úgy vélték, fiatalítja a bőrt. A római kultúrában Juno-t, a termékenység istennőjét gránátalmával a kezében ábrázolták és a gyümölcs a házasság és a termékenység szimbóluma lett. A menyasszonyok is gyakran viseltek a gránátalma gyönyörű virágából font koszorút, és ez a gyümölcs a mai napig sok nemzet számára jelképezi a szerencsét és a jólétet.

gránátalma egész és magok

A gránátalma szobanövényként és a kertben is csodás látványt nyújt, gyümölcse pedig nagyon egészséges. Fotó: Pixabay

A gránátalma Kelet és Dél-Ázsia növénye, de hazánban is nagyon korán felfedezték. A gránátalma kedveli a kert napos, védett helyeit. Piros virágait július közepén csodálhatjuk meg. A virágai közül a teltvirágúak nem termékenyülnek meg, azonban a szimpla virágúakból sokmagvú bogyótermés érik. A gránátalma 2-3 méter magas bokorrá fejlődik, és habár létezik belőle törpe változat is, annak termése nem ehető.


Az érett gránátalma héja kemény, barnás-sárga vagy piros színű. A gyümölcs belsejében a magok hártyákkal elválasztott rekeszekben találhatóak. A szemek belseje a mag körül lédús gyümölcshússal van tele, íze pedig édes, kissé fanyar.

De vajon hogyan kell megenni a gránátalmát?

Az első találkozás valószínűleg mindannyiunknak komoly fejtörést okoz, azonban nem olyan nehéz rájönni, milyen módon fogyaszthatjuk el a gránátalmát. Ha nem otthon terem, akkor a vásárlásnál ügyeljünk rá, hogy mindig kemény, fényes héjú gyümölcsöt válasszunk, mert a túlságosan puha már túlérett.

Mossuk meg, majd éles késsel vágjunk le a gránátalma "kalapjánál" egy szeletet. A magvakat tartó hártyáknál vágjunk bele a gyümölcsbe, majd merítsük 4-5 percre víz alá. Így könnyen ki tudjuk nyerni a magokat. Nyomkodjuk ki a magokat, amelyek lemerülnek a víz aljára, a héj pedig a víz tetején marad, ahonnan könnyen el tudjuk távolítani. Szűrjük le és fogyasszuk el.

Így lehet a gránátalmából szobanövény

Ahhoz, hogy szobanövényként nevelhessük a gránátalmát, először is szerezzünk be egy igazán friss gyümölcsöt, majd szedjük ki a magjait. Terítsük ki őket, és hagyjuk száradni 24 órán át.

Ezután tegyük a gránátalma magjait szobahőmérsékletű, vagyis körülbelül 22 Celsius-fokos vízbe, és hagyjuk ázni őket két napig. Azonban 12 óránként cseréljük a vizet friss, szobahőmérsékletű vízre. A magokat tőzeg és homok keverékéből 1:1 arányban készített ültetőföldbe ültessük 2 cm-es mélységbe. Nedvesítsük meg a földet, majd fóliával borítsuk le a cserepet, amelyet naponta pár perce el kell távolítani, hogy szellőzni tudjon.

Nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű fény, nedvesség és meleg álljon a magok rendelkezésére. Ahhoz, hogy a csírák megjelenjenek, néha hosszú ideig kell várni, de legyünk türelmesek. Amikor megjelennek a levelek, ültessük át hagyományos virágföldbe, és nagyobb cserépbe.

Így legyen a kertben gránátalma

A szimpla virágú fajták magvetéssel szaporíthatók, de ez elég lassú folyamat. Viszont, az idősebb bokrok tövéből sarjak fejlődnek, melyeket gyökérzettel együtt le tudunk választani ősszel, majd el tudjuk őket ültetni.

gránátalma mag

A gránátalma nagyon finom akár nyersen, akár levesként, köretként vagy édességként. Fotó: Pixabay

A gránátalmának jó vízelvezetésű talajra van szüksége. Az ideális számára az agyagos talaj. Nagyon fontos számára a sok napsütés, és a szélvédett hely. Mivel a gránátalma fiatalon fagyérzékeny, érdemes 4 éves koráig dézsában nevelni, hogy télen védett helyre tudjuk vinni. Télen 2-5 Celsius-fokos hőmérsékletet kell biztosítani számára.

A csupasz gyökérzetű növényeket tavasszal ültessük el, miután már nem fenyeget fagyveszély. A gránátalma növényeket egymástól 4-5 méterre érdemes ültetni, hiszen akár 3-4 méter magasra és szélesre is képesek megnőni. Ha faként szeretnénk tartani, akkor azt metszéssel tudjuk elérni.

Az ültetőgödör legyen másfélszer olyan mély és kétszer olyan széles, mint a növény gyökérzete. Tegyünk trágyát vagy komposztot a gödör aljára, majd vékony réget földdel fedjük le, hogy ne érintkezzen vele közvetlenül a növény gyökérzete. Ezután helyezzük be a növényt a gödörbe

Az ültetés utáni első télen a gránátalma ágait 40 százalékos mértékben metsszük vissza. A rákövetkező években elég évente egyszer, és csak kis mértékben megmetszeni. A virágok és gyümölcsök a növény két- vagy hároméves korában jelennek meg, így hát türelmesnek kell lennünk. Azért, hogy minél több gyümölcsöt hozzon, érdemes minden tavasszal komposztot adni a földjéhez.

A gránátalma gyümölcse akkor érett meg, amikor a héja élénkvörös vagy sárgásbarna színű. Nyomjuk meg a gyümölcsöt, és ha halljuk a szemek repedését, készen állunk a szüretre. A gránátalmát ritkán támadják meg kártevők vagy betegségek. Leggyakoribb ellenségei az atkák és sodrómolyfélék.


Ezért népszerű a gránátalma

A gránátalma nem csak finom, de egészséges is.

1. A gránátalmában annyi rost van, hogy egy gyümölcs elfogyasztása fedezi napi szükségletünk 10 százalékát. Emiatt bátran számíthatunk rá emésztésünk egészségnek megőrzése érdekében, de a keringési problémáktól is megvéd és csökkenti a cukorbetegség kockázatát is.

2. A gránátalma védi a szívünket, a benne található nagy mennyiségű antioxidáns pedig segíti immunrendszerünket megvédeni a szabad gyököktől.

3. A gránátalmában sok C-vitamin van, magjai pedig kiváló méregtelenítők.

4. A gránátalma fogyasztása csökkenteni a koleszterinszintet, a magas vérnyomást, és a sebgyógyulási folyamatokat is felgyorsítja.

5. Mivel sok K-vitamint tartalmaz, segít a fogíny védelmében.

6. Kutatások igazolják, hogy a gránátalma a tumorképződést is gátolja.

7. Összehúzó hatása miatt vérzéscsillapító és feszesítő.

8. A gránátalma fogyasztásával lassítható a szürkehályog kialakulása is.

9. A C- és K-vitamin mellett E-vitamint is tartalmaz, mely miatt kiváló bőrápoló és lassítja az öregedési folyamatokat. Sőt, még a hajunknak is jót tesz.

10. Nem csak nyersen fogyaszthatjuk, hanem ki is facsarhatjuk, köretként is kiváló, akár még húsok mellé is. De remek leves és édesség is készíthető belőle. Minél érettebb, annál édesebb az íze. A belőle készült cukrozott szirup, a grenadine, számos koktél hozzávalója.

Így hát minden okunk megvan rá, hogy a gránátalma helyet kapjon az otthonunkban, a kertünkben és az asztalunkon is!