A leander az egyik legnépszerűbb, és legszebb növény a kertekben. De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen virágokkal teli látványa minden házat mediterrán paradicsommá varázsol.

Ha nem bírunk betelni a virágba borult leander látványával, a legegyszerűbb, és persze a leginkább pénztárcakímélő módja annak, hogy benépesítsük vele a kertünket, ha magunk szaporítjuk. Ráadásul ez jóval egyszerűbb, mint ahogyan elsőre hangzik. És még azért is sokat tehetünk, hogy még több virág nyíljon rajta.

Ha pedig ismerjük a titkait, egészen biztosan egész nyáron gyönyörködhetünk benne, sőt, ha ügyesen teleltetjük, éveken keresztül elkápráztathat bennünket szépségével. De ehhez nem szabad megfeledkezni a tavaszi metszéséről sem. Mert ha foglalkozunk vele, azt virágokkal fogja nekünk meghálálni.

A leander szaporítása

A leander szaporításánál, habár próbálkozhatunk magvetéssel, ha azt szeretnénk, hogy munkánkat mindenképpen siker koronázza, érdemes inkább más módszert alkalmazni. Akár a dugványozás, akár a vízben történő gyökereztetés remek eredményekkel járhat.

leander rózsazsín

A leander bőséges virágzásáért sokat tehetünk. Fotó: Pixabay

A leander dugványozása

Dugványozásnak nevezzük, amikor a növényi részeket közvetlenül a földbe dugjuk és úgy várjuk meg, amíg megered a növény. Ehhez a leanderről éles késsel vágjunk le erős, 12-20 cm hosszú hajtásdarabokat. A hajtásdarabokat úgy távolítsuk el, hogy az alsó szárcsomó alatt meghagyunk egy körülbelül 1 cm-es szárat. Azonban távolítsuk el az alsó leveleket és a bimbókat, mert a növény ezeknek a nevelésére fog koncentrálni, és nem a gyökérképződésre. Fontos, hogy olyan hajtást válasszunk, amelyen már elkezdődött a fásodási folyamat.

Miután levágtuk a szárat, ültessük 3-4 cm mélyre jó minőségű talajba. A növényrész fele kerüljön a föld alá, majd alaposan nyomkodjuk le a földet, és öntözzük meg, hogy ezzel biztosítsuk a páratartalmat.


Amíg a leander nem ereszt gyökeret, tartsuk árnyékos helyen, és ügyeljünk rá, hogy rendszeresen öntözzük.  A 18-22 Celsius-fokos hőmérséklet az ideális számára. Mivel gyökerek híján a növény csak a levegőből képes felvenni a számára szükséges nedvességet, ügyeljünk rá, hogy megfelelően párásítsunk.

A legjobb, ha befőttes üveggel takarjuk le a növényt, így biztosítva számára a kellő páratartalmat. A gyökérképződéshez 2-4 hétre van szüksége, melyet az jelez, hogy új hajtások jelennek meg a növényen. Ekkor már nem lesz szüksége takarásra, azonban továbbra is ügyeljünk az öntözésre, megelőzve, hogy a leander kiszáradjon.

A leander vízben történő gyökereztetése

A dugványozáshoz hasonlóan sikeres eljárás lehet a leander szaporítására vonatkozóan, ha vízben gyökereztetjük. Ehhez mindenképp szükségünk lesz egy 10-15 centis, félfás hajtásvégre, melyről távolítsuk el a leveleket és virágokat. Ezután állítsuk bele a növényt egy vízzel teli üvegbe úgy, hogy körülbelül 5 cm legyen belőle a víz alatt. A legjobb, ha sötét üveget választunk, mert az összegyűjti a napsugarakat, és melegebben tudja tartani a vizet.

Előfordulhat, hogy a hajtás vége bebarnul, de ekkor se ijedjünk meg, csak egyszerűen vágjuk le a barna részeket, és cseréljük ki a vizet. A vízbe tett hajtásokon általában 10-20 nap alatt jelennek meg a gyökér kezdeményei, melyek megerősödése után jön el az idő, amikor a növényt tápanyagban bővelkedő talajba ültethetjük. Ezután gondoskodjunk a kis leander megfelelő öntözéséről.

leander levelei

A leandernek még a levelei is nagyon látványosak. Fotó: Pixabay

Így lesz több virág a leandereden

A leander imádja a napfényt, és hazánkban is csodás bokorrá lehet nevelni. A legszebb pedig, ha bővelkedik a virágokban. A leander az előző évi hajtásokon virágzik. Az egyenletesen bő virágzás elérése érdekében érdemes harmadoló metszést alkalmazni, azaz minden második oldalhajtást  a kétharmadával, a többit pedig a harmadával kell megrövidíteni.

A leandert tavasszal kell megmetszeni. Mivel a hajtások végein hozza leveleit, nem szabad túlságosan nyurgára hagyni az ágakat, hiszen akkor a növény nagyon terebélyes lesz. A metszés során a hajtások felső 30-40 centiméteres szakaszát kell eltávolítani. 5-6 évente azonban nagyobb mértékű ifjító metszést igényel a növény. A szárakat ilyenkor a talajtól mérve kétarasznyi magasságban vágjuk el. Ez azért fontos, mert így képes a növény új hajtásokat hozni.

Egészen kis korában megfigyelhetjük, hogy később milyen virágokat várhatunk a leandertől, hiszen a zöld szár általában fehér, vagy sárga, míg a bordó szár színes virágot hoz. Minél sötétebb a szár, annál sötétebb lesz a leander virága.

A leander gondozása

A leander, ha jól érzi magát, nagyon gyorsan képes növekedni, ezért érdemes 2-3 évente átültetni. Ha azt látjuk, hogy a gyökerei átszőtték a nevelőközeget, akkor feltétlenül ültessük át. Az átültetés során a gyökérzetet akár 10- 20 %-kal is megnyeshetjük, és ekkor metsszük meg alaposan az ágait is. A cserép aljára tegyünk mosott kavicsot, hogy ne álljon meg a víz a cserépben, a pangó víz ugyanis nagyon nem tesz jót a leandernek.

Ha nagyon visszametsszük a koronát, akkor ne lepődjünk meg, ha a növény egy évet kihagy, és csak jövőre fog újra virágba borulni. Áprilistól adjunk neki tápoldatot, legalább kéthetente. Ügyeljünk rá, hogy a növényt úgy helyezzük el, hogy a szél ne tudja felborítani a cserepét, hiszen ez a növény sérüléséhez vezethet.

Ahhoz, hogy megvédjük a különféle kártevőktől és betegségektől, évente 3-4 alkalommal le kell permetezni. Leginkább a közönséges takácsatka támadja meg, amely a levél fonákján keresztül szívja el annak nedveit. Sajnos emiatt a levelek előbb elsárgulnak, majd elszáradnak és lehullanak.

A pajzstetű és a levéltetű is kedveli, de a gombabetegségek is gyakran megtámadják. Leggyakrabban a leander sztemfíliumos levélfoltossága fordulhat elő nála, de veszélyes még rá a leanderrák is. Ekkor feketés daganatok jelennek meg a növényen, amelyet könnyen átvihetünk a többi növényre, például metszőollóval. Teleltetés előtt is érdemes tetű- és atkairtó permettel kezelni.

leander

A leander egzotikus kinézetű virágai szebbé varázsolják a kertünket. Fotó: Pixabay

A leander szereti a vizet

A leander rengeteg vizet igényel. Egy kifejlett növény egy meleg nyári napon akár 20 litert is képes elpárologtatni. A leandert többször, kisebb adagban öntözzük. Nyáron, ha tehetjük, naponta kétszer is öntözzük meg a leandereket, reggel és délután, amikor már nem tűz rájuk a napfény. Szeptember végétől azonban, ahogy közeledünk a nyugalmi időszakához, csökkentsük az öntözővíz mennyiségét.

A leandert teleltetni kell

Amikor beszerzünk jónéhány példányt belőle, gondoljunk rá, hogy teleltetni kell őket, így annyit szerezzünk csak be, amennyi leandert kényelmesen el tudunk helyezni az őszi, téli időszakra. Mivel a leander mediterrán dísznövény, így nem viseli jól a magyar teleket. Ha van egy fűtetlen üvegházunk, akkor máris nyert ügyünk van, ám ez sajnos elég ritka.

Így kénytelenek vagyunk megelégedni egy 2-10 Celsius-fok közötti, világos helyiséggel, amely akár egy pince is lehet, ha kellő mennyiségű fényhez tud ott jutni a növény. A teleltetés alatt sem szabad megfeledkezni az öntözéséről, bár azt jóval ritkábban kell megtenni, mint a tavaszi és a nyári időszakban

A pihenőidőszak után csak akkor vihetjük ki a leandert a kertbe, amikor a hőmérséklet már tartósan nem csökken 15 Celsius-fok alá, így általában áprilisban jön el erre a legmegfelelőbb pillanat. Azonban ezt ne hirtelen tegyük. A téli teleltető helyéről először tegyük egy átmeneti helyre, mint amilyen egy lépcsőház, vagy egy fedett balkon, ahol félárnyékos, védett helyen van. Egy hét múlva tehetjük ki naposabb, melegebb helyre, hogy nehogy komoly égési sérüléseket szerezzen a növény a hirtelen jött napfürdőzéstől. Amint kikerült a kertbe, már rendszeresen kell öntözni.

Leanderekben gazdag nyarat kívánunk!