A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a német Mezőgazdasági Állatbiológiai Kutatóintézet (FNB) és az Aucklandi Egyetem kutatói bemutatták, miként vettek rá szarvasmarhákat a latrinahasználatra, ami lehetővé teszi ürülékük összegyűjtését és kezelését, ezáltal az ól tisztán tartását, valamint a légszennyezés csökkentését és állatbarát gazdaságok létrehozását - olvasható a Phys.Org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Általában azt feltételezik, hogy a szarvasmarha nem képes ürüléke, vizelete kontrollálására. Ám elég okosak és sok mindent megtanulhatnak – mondta Jan Langbein, az FNB kutatója, a tanulmány társszerzője.

Szarvasmarha

Kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat. Legalábbis 11 borjúból hatot – Fotó: pixabay.com

A kísérletben az állatok betanítását a kutatók fordítva kezdték, először jutalmazták a borjakat, ha a lekerített latrinába vizeltek, majd nem engedték, hogy az állatok megközelítsék a latrinát, amikor vizelniük kellett. Hogy az állatokat latrinahasználatra ösztönözzék, a kutatók el akarták érni, hogy a borjak a latrinán kívüli vizelést valami kellemetlen tapasztalattal kapcsolják össze.

Ha a latrinán kívül vizeltek, büntetésként először fülhallgatón keresztül borzalmas hangot játszottunk nekik. Azt gondoltuk, hogy ez nem túlságosan, de büntetni fogja őket, ám nem hatott. Ha lelocsoltuk őket vízzel, annak enyhén elrettentő hatása volt - magyarázta a német kutató.

Hetek alatt a kutatócsoportnak sikerült a 11 borjúból hatot rászoktatnia a latrinahasználatra. A szakemberek szerint a borjak olyan szinten teljesítettek, mint a kisgyerekek, amikor bilire szoktatják őket. Langbein szerint további tréningezéssel a sikerességi arány növelhető.

Tíz, tizenöt, húsz év szarvasmarhakutatás után tudjuk, hogy az állatoknak személyiségük van, és a különböző dolgokat különféleképpen kezelik - mondta.

A kutatók a jövőben eredményeiket ki akarják próbálni valódi szarvasmarha-tenyészetekben és nemcsak az ólban, hanem a szabadban is. Langbein reméli, hogy néhány év múlva valamennyi szarvasmarha használni fogja az illemhelyet.

Az állat ürülékében lévő ammónia nem közvetlenül befolyásolja a klímaváltozást, hanem amikor a talajba jut, a mikrobák kéjgázzá alakítják át, amely a harmadik legfontosabb üvegházhatású gáz a metán és a szén-dioxid után. A mezőgazdaság az ammóniakibocsátás legnagyobb forrása, az állattenyésztés adja ennek több mint a felét.

Ha képesek vagyunk összegyűjteni a vizelet 10-20 százalékát, azzal már jelentősen csökkenteni tudjuk a gázkibocsátást - hangoztatta Douglas Elliffe, az Aucklandi Egyetem kutatója.