A Parasztolimpiát évről-évre a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara szervezi.

Hat évvel ezelőtt azzal a céllal elevenítették fel a rendezvény szervezői a száz éves múltra visszatekintő gazdász-viadalt, hogy megmozgassák a fiatalságot és hogy rendhagyó módon mérhessék össze tudásukat, majd az erejüket – és a "józan paraszti eszüket" is a diákok.

"A gazdász bajnokság két napos rendezvény, amely első napján – idén pénteken – tudományos előadásokat és filmvetítéseket láthattak a fiatalok, majd agrártudományi vetélkedőkön mérhették össze tudásukat a hallgatóink.

A második nap a könnyedebb gyakorlati feladatokról és a szórakozásról szólt. Játékos feladatokat adtunk a versengni vágyóknak – így kipróbálhatták magukat a gazdászok például sodrófa-hajításban, bálaugrásban, rönkfűrészelésben és asszonycipelésben is." – nyilatkozta Tóth Tihamér szervező, az egyetem hallgatói önkormányzatától.

Hangulatkép a két évvel ezelőtti rendezvényről – fotó: Jóskabátyám.hu

A mosonmagyaróvári egyetemi mezőgazdasági képzés ebben az akadémiai évben ünnepli 200. évét – ám a Parasztolimpia rendezvényre nem csak a helyi diákok jelentkeztek, hanem más felsőoktatási intézményekből is érkeztek fiatalok a játékos vetélkedőkre. Idén hat óvári, kettő gödöllői és egy győri csapat mérte össze tudását.

A mezőgazdászokat aggasztó országos aszály sem törhette le a Parasztolimpia remek hangulatát – sőt, a Mosonmagyaróvár felett gyülekező sötét felhőknek ezúttal kifejezetten örültek a rendezvény résztvevői és a környék gazdálkodói.

Hagyományos vidéki erőpróbák játékos köntösben, az elmúlt évek Parasztolimpiáin – fotó: Jóskabátyám