A néppárti (ÖVP) politikus a német fővárosban beszélt erről a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági vásárán, a Nemzetközi Zöld Héten (Grüne Woche). Andrä Rupprechter azt mondta, "sajnálja", hogy nem tudott találkozni Berlinben magyar hivatali partnerével, pedig a találkozóról előzetesen "megállapodtak" Fazekas Sándorral.

A magyar vidékfejlesztési miniszter - aki nem vett részt a berlini rendezvényen - december végén úgy nyilatkozott, kész találkozni az osztrák tárcavezetővel, hogy megvitassák az osztrák fél által felvetett kérdéseket. A Magyar Nemzet című lap azt írta, január végén jöhet létre a találkozó az agrárminiszterek között.

Kép: green-jobs.at

"Arról is szól (ez az ügy), hogy minden tagállam tartsa be a(z európai uniós) szerződéseket" - mondta Andrä Rupprechter. Megismételte, hogy Ausztria ezért az Európai Tanács és az Európai Bizottság elé viszi az ügyet.

Az osztrák miniszter korábban Fazekas Sándornak küldött levelében kifogásolta, hogy az új magyar törvény értelmében május 1-jén megszűnik a külföldi gazdálkodók magyar termőföldre megszerzett használati joga, és ez olyan osztrák parasztokat is érint, akik minden szabályt betartottak, és előre fizettek a földhasználatért.

Becslések szerint 200 osztrák gazdálkodó lehet érintett, akik 1994 után összesen nagyjából 200 ezer hektár magyarországi termőföld használati jogát szerezték meg.