Összefog a fejlett nyugati világ

Az Egyesült Államok 50 millió hordó nyersolajat felszabadít a nemzet stratégiai kőolajtartalékából - közölte kedden a Fehér Ház. A lépést más nagy energiafogyasztó nemzetekkel is egyeztették, köztük Kínával, Japánnal, Indiával, a Koreai Köztársasággal és az Egyesült Királysággal is, mivel az elszabaduló energiaárak elleni küzdelemhez összehangolt erőfeszítés szükséges. A keddi bejelentést megelőzően a Biden-adminisztráció többször is utalt már rá, hogy vizsgálják a rendelkezésére álló eszközöket.

"Az USA összesen 50 millió hordót bocsát piacra a stratégiai kőolajtartalékából."

Ez 32 millió hordót jelent az SPR-ből, a többletkapacitást pedig 18 millió hordó korábban engedélyezett eladás felgyorsításával teszik hozzá. „Az elnök készen áll arra, hogy további lépéseket tegyen, ha szükséges, és készen áll arra is, hogy a világ többi részével együttműködve teljes hatalmát bevesse a megfelelő ellátás fenntartása érdekében, ahogy kifelé haladunk a járványból" - állt a Fehér Ház közleményében.

Olajfúró kút valahol texas államban. Fotó: Unsplash

85 dollár felett

Az előzmények között  említhető, hogy a West Texas Intermediate határidős nyersolaj hétéves csúcsára 85 dollár fölé emelkedett. „Ez egy jól időzített lépés az olajárak csökkentésére. Az így előálló megnövekedett kínálat hozzá fog járulni a tél előtti termelési hiány áthidalásához, különösen akkor, ha több jelentős ázsiai fogyasztó országtól is megerősítést kapunk a jelentős kínálatról" – mondta John Kilduff, az Again Capital partnere. Az USA Energiaügyi Minisztériuma szerint november 19-én az SPR 604,5 millió hordó olajat tárolt négy különböző helyen.

"A minisztérium szerint az elnöki bejelentést követően 13 nap kell ahhoz, hogy az olaj piacra kerüljön."

Az 1975-ben, az arab olajembargót követően alapított SPR összesen 727 millió hordót tud tárolni. Az olaj ára a kitermelők aktuális piacpolitikájának függvénye. Augusztusban a Biden-kormányzat felszólította az OPEC-et és olajtermelő szövetségeseit, hogy az emelkedő energiaárakkal szemben növeljék a kibocsátást. A csoport azonban úgy döntött, hogy fenntartja a korábban megbeszélt ütemtervet, miszerint havi 400 000 hordóval növelik a termelést.

(Forrás: CNBC Kép: Unsaplsh, WhiteHouse)