DECEMBER Télelő / Álom hava / Szentkarácsony hava A Romulus által beosztott római év tizedik hónapja volt (decem). Mikor Numa a januárral és februárral megtoldva tizenkét hónapot csinált, akkor december a végére szorult az évnek. Nagy Károly szent hónapnak nevezte el decembert a nagykarácsonyi ünnepek alapján, amelyek az áhitatos szívek örömnapjaiból állnak. 21-ével kezdődik csillagászatilag a tél. Advent Az egyházi év kezdete, a karácsonyi előkészületek időszaka. A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. Kezdete a Szent András napját (nov. 30.) követő vasárnap előestéje. Eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, s az első időszakban háromnapos böjttel volt összekötve. December 4. Borbála (Barbara) napja A hitben való állhatatosságra emlékezve ünnepeljük máig Szent Barbara napját, aki Kis-Ázsiában élt. Titokban megkeresztelkedett, saját apja jelentette fel a római helytartónál. Kegyetlenül megkínozták, hitéért végül apja kardja áltan veszett. A bányászok, tüzérek, védőszentje. A Borbála nap hiedelemszokásai a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Például a női munkatilalom, e napon a női látogató nem hoz szerencsét a házhoz. December 6. Szent Miklós napja Szent Miklós püspök a IV. században élt a kisázsiai Myra városában. A pékek, gabonakereskedők, diákok, eladólányok, révészek, vízimolnárok, polgárvárosok pártfogója. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a XIX. században került be a köznyelvbe. Az ország egyes területein szokás volt a mikulásjárás, amely eredetileg középkori diákszokás volt. A falvakban a XX. század első évtizedeiben városi hatásra terjedt el az ajándékozás szokása. December 13. Luca napja Szent Luca a legenda szerint keresztényhitéért halt vértanúhalált, az egyház nem tartja valós történelmi személynek. A szembetegségben, szenvedők, az utcanők és varrónők pártfogója. A név a latin lux, az a fény szóból ered. Ehhez a naphoz kapcsolódó hiedelmek: például a férj- és házasságjóslás, halál- és beteg-jóslás, termésjóslás, időjárásjóslás. December 21. Tamás napja Hitetlen Tamás néven emlegetett apostol napja. A hagyomány szerint pünkösd után megjelent neki külön Jézus. Innen ered a szólás: Szent Tamás szolgája vagyok, azaz hiszem, ha látom. Karácsony Krisztus születésének megünnepléséről első adatokkal a IV. században találkozunk. Niceai János püspök szerint I. Gyula pápa alatt kezdték ünnepelni, majd az ünnep innen terjedt tovább. December 25-e a téli napforduló, az ókori hitvilágban - a Mithras kultuszban - a nap újjászületésének (Dies natalis solis invicti) ünnepe volt. A középkorban a karácsonnyal kezdődött az új esztendő. December 24. Karácsony vigíliája, Ádám-Éva napja Az adventi időszak utolsó napja. A karácsonyfa-állítást először Elzászban jegyezték fel a XVII. században. A XVIII. századtól már mint protestáns családi szokás terjedt el a német területen. A XIX. századtól a világ számos országában meghonosodott a karácsonyfa-állítás. Hazánkban a XIX. század első felében jelent meg, elsősorban nemesi, majd polgári körökben. Először Brunszvik Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. A század második felében a társadalom többi rétegénél is elterjedt. Magyarországon a karácsonyfa elterjedése előtt termőágakat állítottak, ezeket rozmaring-, nyárfa-, kökényágakból készítették. Gerendára, vagy a szobasarokba függesztették, olykor a koronájával lefelé. A karácsonyi ajándékozás szokásának ókori előzménye a római újévi ajándék a strena, amelyet Kalendae Januriae (január 1.) alkalmával küldözgettek egymásnak. A német protestantizmus a XVII. századtól családi ünneppé tette a karácsonyt, s ettől kezdve az ajándékozás főleg családi körben jutott jelentőséghez. December 25. Karácsony napja A hagyományos magyar paraszti életben a család ünnepe volt. Ez a nap munkatilalommal járt. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Tilos volt ezen a napon a kölcsönkérés és kölcsönadás, mert kivitték volna a szerencsét. December 26. Karácsony másodnapja, István napja István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentje. A regölés a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, fő időpontja is ezen a napon van. A regölés a legények és házasemberek termékenység és párokat összevarázsló házról házra járó köszöntő szokása, a téli napforduló pogánykori emléke. December 27. János napja Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek - mágikus erőt tulajdonítottak. December 28. Aprószentek napja Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. December 31. Szilveszter Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. A szilveszteri és újévi a szokások és hiedelmek célja az, hogy biztosítsa a következő esztendőre az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét, valamint az emberek egészségét, szerencséjét.