Az agrártámogatások jelenlegi szintjét meg kell őrizni, a magyar gazdák csak a támogatásokkal együtt tudnak versenyképesen termelni. Ezért a közös uniós agrárpolitika 2020 utáni jövőjéről folytatott tárgyalásokon ezután is a leghatározottabban ki fogunk állni a magyar gazdák érdekében - jelentette ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén tartott gazdafórumon Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter.

A fórumon tolmácsolta a kormány elismerését a magyar gazdálkodóknak. Szavai szerint az elmúlt hét évben a magyar mezőgazdaság és gazdatársadalom bebizonyította, hogy nélkülük nincs gazdasági és exportnövekedés. Néhány év alatt 55 ezer új munkahely jött létre az ágazatban, nőtt a mezőgazdaság kibocsátása, egyre több gazdálkodó és vállalkozás él meg a mezőgazdaságból, a földből és az élelmiszeriparból. Emellett nemcsak a hazai piacot tudjuk ellátni kiváló minőségű hazai élelmiszerekkel, de jut belőle külföldre is.

Az állatbetegségek megelőzésére mintegy 2 milliárd forint jut, és 14 milliárd forinttal nő a közvetlen termelői támogatások összege is – Fotó: FM - Pelsőczy Csaba

A jövő évi költségvetésben az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege megközelíti a 900 milliárd forintot, ami 51 milliárd forinttal haladja meg az ideit – hangsúlyozta a miniszter. Elmondta még, hogy az Országgyűlés által nemrég elfogadott 2018-as büdzsében a Földművelésügyi Minisztérium teljes költségvetése az előző évhez képest tíz százalékkal, 209 milliárd forintra emelkedett. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy például az iskolatej- és gyümölcsfogyasztás támogatási programokra harminc százalékkal többet fordíthasson a tárca.