Az idei kiállítás egyben újabb állomás a HUNGEXPO számára. Az év folyamán megkezdődik ugyanis a terület felújítása és a felkészülés a két év múlva rendezendő „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállításra, amelyhez hasonló rendezvény ötven éve nem volt Magyarországon.

A vadászok és horgászok hagyományos szezonnyitó rendezvényére a legjelentősebb gyártók és forgalmazók hozzák el újdonságaikat, fejlesztéseiket. A látogatók segítséget kapnak a választáshoz: kézbe foghatják a legújabb eszközöket, és szakemberektől kaphatnak tanácsokat.

fehova

Újdonságok

A tavalyi, jubileumi FeHoVa után a szervezők idén egy sor újdonsággal várják a látogatókat. A hagyományos trófeakiállítás mellett „Kontinensek ritkaságai” címmel rendeznek bemutatót ritka és különleges vadfajokból, a világ minden tájáról. Emellett újabb leletek kerülnek elő a Mezőgazdasági Múzeumból, „A Vajdahunyad várának titkai” címmel. Az újdonságok közé tartozik az elsőként megrendezett I. FEHOVA Nemzetközi Nyílt Preparátor Verseny, a Magyar Vadászlap közreműködésével, és a Műlégykötő-verseny, a MŰHOSZ szervezésében.

Emellett látványos, saját standon mutatkozik be az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás, amelyet a tervek szerint 2021-ben rendez Magyarország, a felújított és kibővített HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

fehova

Újdonságok is várják a látogatókat

Ahogy mindig

A hagyományos programok közül idén is várhatóan nagy érdeklődés kíséri a CIC trófeabírálatot, a Vadászkürtös fesztivált, az óriás pontyok bemutatóját az Akváriumnál, az állami erdészetek vadász- és kirándulóterületeinek bemutatóját, a látványos vadászkutyafajta- és munkabemutatókat, a solymász, valamint a gasztronómiai bemutatót. Az érdeklődők neves külföldi és magyar sporthorgászok beszámolóit hallgathatják meg a színpadokon. A magyar férfi feeder válogatott tagjai a dél-afrikai VB-re indulás előtt a kiállításon beszélnek a terveikről, várakozásaikról.

Természetesen idén sem marad el a FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokság, amelyet nyolcadik alkalommal rendeznek a Vadász színpadon.

A szervezők a gyerekekre is gondoltak: a MOHOSZ szervezésében ezúttal is lesz horgász suli.

fehova

A programok között mindenki megtalálja a neki valót

Szakmai konferencia – terítéken a vadgazdálkodás

Ezúttal is a kiállítás első napján rendezi a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „A vadgazdálkodás aktuális kérdései” című konferenciáját, amelyen a vidékfejlesztési, erdő- és vadgazdálkodási szakértők vesznek részt, köztük Győrffy Balázs, a Kamara elnöke, Dr. Bitay Márton földügyekért felelős államtitkár, Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Dr. Csányi Sándor, a SZIE Vadvilág Megőrzési Intézet igazgatója és Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára. A részvevők a többi között tájékoztatást kapnak a vadgazdálkodást érintő jogszabályok változásairól és az afrikai sertéspestis hazai megjelenésének vadászatra gyakorolt hatásairól,

A kiállítással egy időben rendezik a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban a STIHL TIMBERSPORTS SERIES® sportfavágó versenysorozatot és bemutatót, valamint a VII. FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítást.

Hasznos tudnivalók

2019 januárjától a látogatók már csak készpénzmentesen fizethetnek a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Az eddig részben bevezetett HelloPay „Cashless rendszer” felhasználási területe kibővül, így a helyszínen a pénztárakban vásárolt rendezvény belépőjegyekért, a parkolásért, valamint a területen lévő vendéglátóhelyeken készpénz helyett érintéses bankkártyával, vagy HelloPay kártyával lehet fizetni.

Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az adott rendezvényre az online regisztráció során nem vásárolt előzetesen belépőjegyet, a helyszínen a pénztárakban kizárólag érintős bankkártyával vagy HelloPay kártyával vásárolhatja meg!

Amennyiben a látogató nem rendelkezik bankkártyával, vagy nem hozza magával a rendezvényre, itt informálódhat HelloPay kártya használatáról.

Nyitva tartás

A látogatók szabadidejéhez alkalmazkodva és a nyugodt, tartalmas kiállítás-látogatás érdekében, valamint a városi forgalom elkerülése végett a FeHoVa pénteki nyitva tartási ideje változik.
2019. február 7-10.
Csütörtök: 9 – 18 óráig
Péntek: 9 – 19 óráig
Szombat: 9 – 18 óráig
Vasárnap: 9 – 17 óráig

Amennyiben egyéb információra van szüksége a kiállításról, azt a www.fehova.hu oldalon érheti el.