Jelentősen megváltozhat a támogatási rendszer. Addig viszont, amíg 2020 utánra vonatkozó programozási időszak tárgyalásai el nem kezdődnek – legkorábban 2017-ben –, mindenki csak találgat.

Az Erste Bank Agrárkompetencia Központja Mádon tartotta április 28-ai kapcsolatépítő üzleti vacsoráját, mely során Dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke a SAPS támogatásokról, a zöldítésről, illetve a Vidékfejlesztési Program alakulásáról is beszélt.

Mivel a kormány célkitűzései között a kisebb vállalkozások erősítése szerepel, ezért várhatóan a támogatások 80%-a részükre lesz elérhető. Azonban – mint ahogyan az a rendezvényen is elhangzott – egyelőre kérdéses, hogy a nagy gazdaságok számára hozzáférhető 20% elegendő lesz-e arra, hogy a támogatási igényeket kielégítsék. A keretösszeg arányai és elosztása kapcsán megoszlottak az álláspontok. Hollósi Dávid, az Erste Bank Agrárkompetencia Központjának vezetője szerint nem tudni egyelőre, hogy a kisgazdaságok fel tudnak-e szívni ekkora forrást.

támogatás

fotó: Shutterstock

Csak az életképes ötleteket tudják finanszírozni

Az ágazat beruházási kedvére vonatkozó kérdésekre válaszolva a szakember elmondta, hogy a tapasztalataik és az iparági előrejelzéseik alapján továbbra is jelentős potenciállal bír a hazai mezőgazdaság, de azt mindenképpen szükséges kiemelni, hogy bankként csak az életképes ötleteket tudják finanszírozni. "Egyre több olyan ügyfél fordul hozzánk, akiknek van alternatívájuk és tervük arra, hogy támogatások nélkül hogyan lehet eredményes a gazdálkodásuk" – mondta az Erste Bank Agrárkompetencia Központjának vezetője. "Szakértői bank lévén a partnereink már a tervezési időszakban megkérdezik, hogy hogyan ítéljük meg a bővítés mértékét és irányát. Az EU Irodánk pedig magával a pályázati résszel kapcsolatos tanácsadásban tud közreműködni."

A bankszektor szerint a 2004 óta támogatott szántóföldi növénytermesztési ágazat helyzete kiemelkedően erős. Aki az elmúlt 10 évben jól csinálta, jelentős eredményeket tudott elérni és életképes struktúrát építhetett ki. A már bizonyítottan jól működő vállalkozások pedig kiváló alapot szolgáltatnak a további – most még támogatással megvalósuló – beruházásokhoz.