A Vásárosnamény határában lévő feldolgozóüzemnél több mint háromszáz gazda jelent meg, akik – rendőri biztosítás mellett – 30-40 traktort és munkagépet állítottak ki az üzem mellett vezető 41-es főút egyik oldalára. A termelők többsége az osztrák tulajdonú Austria Juice Kft. telephelye előtt demonstrál azt kérve a társaság vezetésétől, hogy legalább 25 forintra emeljék fel az ipari alma jelenleg 13 forinton álló kilogrammonkénti átvételi árát.

A tüntetésen Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke a gazdák előtt megtartott beszédében hangsúlyozta, "kartellgyanú" merül fel az almaügyben, mivel az átvételi árakról egy hónappal ezelőtt sem volt hajlandó egyetlen feldolgozó sem egyeztetni a gazdákkal.

tüntetés

A léalma alacsony felvásárlási ára miatt demonstrálnak almatermelő gazdák – fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Lengyelországban kilogrammonként 25 forintért veszik át a feldolgozók a gyümölcsöt, amiért Ausztriában és Németországban 8 és 12 eurocent közötti összeget fizetnek a gazdáknak, ezt pedig az itteni feldolgozóipari cég vezetőinek is tudniuk kell. A magyar gazdák nem fizethetik ki a külföldi gazdák ipari almájának felárát, "mert egyelőre úgy néz ki", hogy amit a magyar termelőktől elvesznek, azt adják oda az osztrák és német gazdáknak – mondta az Országgyűlés alelnöki tisztségét is betöltő politikus.

Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a termelők jóval az önköltségi ár alatt, lényegében ingyen szállítsák be a gyümölcsöt a feldolgozókba. Jakab István jelezte, az első lépés ez ellen a demonstráció, a második pedig a gazdavezetők és az agrártárca közötti "érdemi egyeztetés" megindítása lesz.

"A minisztérium jelezte, mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdák megfelelő árat érjenek el, a hatóságok kezében lévő összes eszközzel pedig élni akarunk" - jelentette ki Jakab István. Vélekedése szerint hosszabb távon a termelői tulajdonú feldolgozók létrehozása lenne megoldás a Magyarországon termelt valamennyi gyümölcs tisztességes áron történő értékesítésre.

Útlezárásokkal tiltakoznak a gazdák – fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A gazdák közül többen azt mondták az MTI-nek, a világpiaci ár nem indokolja az irreálisan alacsony, "megalázó" átvételi árat. Valamennyi megkérdezett gazda egyetértett abban, hogy az önköltség felét sem tartalmazó áron továbbra sem szállítanak be almát a feldolgozóba.

A beszédek után egy leponyvázott, léalmát szállító teherautó hajtott be a feldolgozóüzembe, a gazdák kiabálása és méltatlankodása után a teherautó visszafordult és elhagyta a területet.

A Magosz közleményében azt írta, az Austria Juice jelezte a termelők felé, hogy cégüknél jelenleg is zajlik a piaci folyamatok elemzése, ezért vezetőik legközelebb szerdán délelőtt tudnak ismét tárgyalóasztalhoz ülni a megyei gazdakör képviselőivel.

A másik, Anarcson tartott demonstráció helyszínén körülbelül kétszáz gazda tüntetett az Austria Juice helyi feldolgozóüzeme előtt.