Az elmúlt napokban jelentős emelkedés indult el az üzemanyagárakban, és már az is felmerült, hogy ismét napirendre kerülhet a korábban alkalmazott, 480 forintos literenkénti hatósági ár. A drágulás hátterében elsősorban a közel-keleti konfliktus áll, amelynek hatására a Brent típusú kőolaj ára néhány nap alatt olyan szintre emelkedett, amelyre hónapok óta nem volt példa.
Bár a nagy olajvállalatok továbbra is azt közlik, hogy az ellátás biztosított, szombaton már két olyan töltőállomásról is érkezett hír, ahol mennyiségi korlátozást vezettek be.
Tolna vármegyében, Őcsényben március 7-én egy helyi benzinkúton korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét.
A töltőállomáson kihelyezett tájékoztató szerint a kialakult helyzet miatt egy jármű naponta legfeljebb 30 liter benzint vagy gázolajat tankolhat.
A korlátozás különösen a környéken gazdálkodókat érintheti érzékenyen. A település a Sárköz északi részén fekszik, ahol jelentős szántóföldi gazdálkodás folyik: a térségben többek között kukoricát, búzát, árpát és repcét termesztenek.
Szombat délután egy újabb hasonló intézkedésről számolt be a vezess.hu. Bonyhádon, a 6-os főút mellett működő Oil! benzinkúton szintén korlátozták a tankolható mennyiséget:
ott legfeljebb 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre vásárolni.
A lap beszámolója szerint a töltőállomáson a gázolaj literenként 695 forintba, a benzin pedig 645 forintba került.

illusztráció – Fotó: Shutterstock
Az áremelkedés nem érte teljesen váratlanul a piacot. Szombattól ismét drágult az üzemanyag, és ezen a héten már az ötödik egymást követő napon emelkedtek az árak. Az országos átlagár a benzin esetében megközelítőleg 585 forint literenként, míg a gázolaj átlagára körülbelül 639 forint literenként alakult.
Jelenleg hivatalosan csak a fent említett két töltőállomás esetében ismert mennyiségi korlátozás, ugyanakkor helyenként már ellátási nehézségek is jelentkeztek. A Tolna vármegyei Györköny benzinkútja például pénteken a közösségi oldalán arról tájékoztatta a vásárlókat, hogy:
a megnövekedett kereslet miatt teljesen kifogytak a gázolajból, és a napra várt utánpótlás sem érkezett meg.
A MOL szerint biztosított az ellátás
A MOL közlése szerint jelenleg nincs általános üzemanyag-korlátozás Magyarországon, és a töltőállomás-hálózat ellátása folyamatos. A társaság szerint az elmúlt napokban valóban élénkebb forgalmat tapasztaltak a kutakon, különösen a dízel iránt nőtt meg a kereslet. Hozzátették azonban, hogy egy feszült nemzetközi helyzetben az ilyen jellegű fogyasztói reakció természetesnek tekinthető.
A cég hangsúlyozta, hogy a hálózat működése jelenleg zavartalan, és a megnövekedett igényeket is képesek kiszolgálni.
Magyarországon a korábbi, 2022-es árstop idején több töltőállomás is alkalmazott hasonló mennyiségi korlátozásokat annak érdekében, hogy biztosítsák az ellátás folyamatosságát. A mostani intézkedések egyelőre inkább elszigetelt eseteknek tűnnek, ugyanakkor a szakértők szerint a nemzetközi olajpiaci feszültségek a közeljövőben további bizonytalanságot hozhatnak az üzemanyagpiacon.
Forrás: vezess.hu
Indexkép: illusztráció/Shutterstock









_fill_360x200_0.jpg)

_fill_360x200_0.jpg)

